Szerda este 11 órától a Rádió 1 csapatának új tagja, Adam Ajkay lép majd a lemezjátszók mögé a WORLD IS MINE Radio Show-ban! Ismerjétek meg jobban a DJ-t, és fogadjátok szeretettel vele készült interjúnkat:

-Kinek (vagy milyen esemény) a hatására kezdtél el a zenével komolyabban foglalkozni?

-2007-ben, egy akkoriban igen nevezetes bolgár Underground DJ/producer (COOH – dnb, technoid, dark drunbass) volt az, aki először elcsavarta a fejem, és általa megtetszett minden DJ-zéssel kapcsolatos dolog! Ő volt az első számomra, akin láttam, hogy szívét lelkét beletéve 1-1 szettbe, pontosan 100%-os energiát adott át a tömegnek, legyen az a színpadi “act”, vagy a zenei repertoár.

-Mi volt az első lemez/letöltés, amit megvettél?

-Húúúúúúú ez jó kérdés….ha jól emlékszem akkor 2010-ben a Gramophonedzie-től, a Why don’t you!

-Miért “szerettél” bele az elektronikus zenébe?

– Talán nem árulok el nagy titkot, de nekem a “tört ütem” a kedvencem (sokan Dubsteppnek csúfolják).
Több zenei téren is kipróbáltam magam anno, amikor nyitogattam a szárnyaimat, de ebben találtam meg legjobban önmagam. Itt tudom a legjobban átadni mindazt, ami bennem van. Talán önkifejezésnek is nevezhetném!

-Ki az aki inspirál?

-Édesapám inspirál onnan fentről, aki sajnos annak idején feladta… Az inspirál, hogy soha de SOHA ne lépjek a nyomdokaiba, és ne gyengüljek el ha az élet sötét vizekre sodor. Annak ellenére hogy nagyon szerettem, ezt a tanácsot tőle kaptam. Amúgy Skrillex pl. eléggé meghatározó volt annak idején.

-Melyik stílus áll hozzád legközelebb?

-Igazából mindenevő vagyok, nagyon szeretem az “old school” zenéket, és persze a “new wave” zenéket is!
Persze mindenkinek van kedvenc stílusa, de nekem az mindenképpen 150 bpm felett van. 🙂

-Mire vagy a legbüszkébb a pályádon, van -e kiemelkedően emlékezetes pillanat?

-Nem büszke vagyok, inkább szerencsés. Szóval, inkább büszke vagyok azokra, akik segítettek, hogy idáig eljussak. Nagy Csabára, aki először figyelt fel rám, és helyes irányba terelt, tapasztalatot adott, és neki köszönhetően olyan helyeken léphettem fel, ahol ezelőtt soha…. Majd az ő lányára Kapitány Nórira, akitől az első nagy lehetőségeimet kaptam, és sose felejtem el, amikor időt és energiát ölt abba, hogy megtanítson CD lejátszókról DJ-zni. Végül, de nem utolsó sorban Somodi Bertire, aki annak idején meglátta bennem azt, akivé ma váltam/fejlődtem… Ő nevelt fel, ő nyitotta ki a szemem és Ő VÁLTOTTA VALÓRA AZ ÁLMOM! A mai napig nagyban befolyásolja az életem szinte minden történését, és ezért mérhetetlenül hálás vagyok. Köszönöm nektek! Én rájuk vagyok a legbüszkébb a pályámon!!! Az emlékezetes pillanatokat meg naphosszat tudnám sorolni. A 2010/2011-ben a Hajógyári szigeten megrendezett szilveszteri Megaparty volt az első 1000 fő feletti bulim, na ez mindenképp megmarad életem végéig.
A második az, amikor Bertivel megismerkedtem egy szalagavató keretein belül. A harmadik pedig, amikor felállított TIMMY TRUMPET mellé, a Petőfi Csarnokban!

-Kinek vagy melyik együttes fellépésre lennél leginkább kíváncsi (akiért mindent pénzt megadnál)?

-Húúúú…..ez jó kérdés! Eminemet mindenképp megnézném ebben az életben legalább 1x, a System of a Down jövőre valóra válik, már csak a Queen és Michael Jackson hiányzik a listáról, de sajnos ők már csak az égi színpadon lépnek fel.

-Mi az amit leginkább szeretsz a szakmádban?

-Eléggé közhely, de mindig az a legjobb munka, amit szeretsz és élvezetből csinálod! Ehhez pedig bekapcsolódik az is, hogy te nem csak azt csinálod amit szeretsz, de ha jól csinálod azt, mások is megszeretnek. És valljuk be, ki nem szereti ha szeretik? 😀

-DJ-ként, producerként, Rádió 1-es műsorvezetőként mennyire érzed hitvallásodnak, hogy a közönség zenei ízlését formáld?

-Dj-ként elég erősen érzem, producerként még nem tartok ott, hogy a zenéimmel “Kalkbrenneresen” tömegeket mozgassak, Rádió 1-es műsorvezetőként meg törekedni fogok rá, hogy minél több újdonságot mutassak.

-Élő zene vagy DJ szett…?

-Mind a kettőnek megvan a varázsa. Mivel én “Nyári gyerek” vagyok, ezét nyáron élő zene (mindenképp nagyszínpados, nem valami romkocsmás tingli-tangli) télen, avagy klub szezonban DJ szett!

2019.10.15. 11:09

Ma este Strong R. is bemutatkozik a WORLD IS MINE Radio Showban!

2020.10.20. 07:08

Interjú Nigel Stately-vel, a WORLD IS MINE Radio Show péntek esti DJ-jével

2019.10.17. 14:44

Csütörtökön Willcox debütál a WORLD IS MINE Radio Show-ban!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő