Hét extra tétellel felturbózva, deluxe változatban újra a boltok polcaira kerül Sia This Is Acting albuma. Az október 21-én megjelenő lemezen ott lesz az ausztrál énekesnő villámgyorsan világslágerré váló új szerzeménye, a Kendrick Lamarral rögzített The Greatest is.

A This Is Acting deluxe verziója 7 plusz dalt rejt majd: ezek közül az egyik a Cheap Thrills Sean Paul rapbetétjével megtámogatott változata, amely szinte mindenhol jó időre kibérelte a slágerlisták első helyét, és amely kétszeres platina eladásokat hozott az idei Sziget Fesztiválon is fellépő dalszerző/énekesnőnek. Hallható lesz továbbá három korábban kiadatlan dal (Confetti, Midnight Decisions, Jesus Wept), a Move Your Body Alan Walker által elkövetett remixe (a norvég DJ/producer nevéhez fűződik a szintén hatalmas slágerré vált Faded), valamint a The Greatest Kendrick Lamar nélküli, klipes verziója is.

A The Greatest dal szeptember 6-án látott napvilágot, és azonnal meghódította a szakmát és a közönséget is, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a hivatalos klipje nem egészen egy hónap alatt közelíti a 100 milliós megtekintést; az iTunes-on pedig kapásból az első helyen nyitott a nóta. Az ötszörös Grammy-jelölt Sia társszerzőként is jegyzi a számot, sőt, a videó rendezői munkálataiból is kivette a részét. Főszereplőként azt a Maddie Zieglert láthatjuk, aki táncosként rendszeresen feltűnik Sia klipjeiben, és mellette egyébként is az a stáb dolgozott a képi világon, akiknek a “Chandelier”, a “Cheap Thrills” és az “Elastic Heart” videókat is köszönhetjük.

sia

A The Greatest sikereinek alaposan megágyazott a Cheap Thrills-t övező extázis: a januárban megjelent This Is Acting legnagyobbat ütő trackje négy egymást követő héten át vezette a Billboard Hot 100 slágerlistáját, illetve a rádiók és a stream oldalak is ettől a daltól voltak hangosak egész nyáron; továbbá pillanatnyilag is ez még mindig napjaink egyik legjátszottabb rádiós nótája.

A This Is Acting deluxe változatának dallistája:
01 Bird Set Free                                         
02 Alive                                                
03 One Million Bullets                            
04 Move Your Body                              
05 Unstoppable                                   
06 Cheap Thrills                                  
07 Reaper                                           
08 House On Fire                                
09 Footprints                                                
10 Sweet Design                                  
11 Broken Glass                                       
12 Space Between  
13 Cheap Thrills (feat. Sean Paul)               
14 The Greatest (feat. Kendrick Lamar)                  
15 Confetti                                         
16 Move Your Body (Alan Walker Remix)       
17 Midnight Decisions                          
18 Jesus Wept                                               
19 The Greatest

2017.02.17. 08:55

Megérkezett a Human előadójának első albuma

2018.08.14. 18:13

Jól megy idén a zeneiparnak

2016.09.27. 11:14

Kiderült kikkel lép fel turnéján Ariana Grande

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő