Enrique Iglesias május 8-án ünnepli 45. születésnapját.

A Grammy és Latin Grammy-díjas énekes kilencéves korától Miamiban él, apukája Julio Iglesias spanyol énekes, édesanyja Isabel Preysler modell és televíziós személyiség.

Többek között ő nyitotta meg a 2008-as labdarúgó Európa bajnokság döntőjét Can You Hear Me című slágerével. Manapság közel negyven millió eladott lemezzel ő az egyik legkedveltebb spanyol előadó. Természetesen szeretné “lekörözni” édesapját, de elmondása szerint nagyon fontos számára az apai támogatás.

Iglesias a színészkedés iránt is érdeklődik: játszott Johnny Depp és Antonio Bandreas mellett, 2007-ben szerepet kapott egy amerikai sorozatban a Két pasi meg egy kicsi-ben Charlie Sheen oldalán, éa az Így jártam anyátokkal harmadik évadjának első két epizódjában is felbukkant.

Az orosz teniszcsillaggal, Anna Kournikovával egyik videoklipje, az Escape forgatásán ismerkedett meg, több mint 15 éve élnek boldog párkapcsolatban, ikergyermekeik 2017 végén születtek meg, idén februárban pedig Kurnyikova életet adott harmadik gyermeküknek, egy kislánynak. Ha csak tehetik, kerülik a felhajtást, és utálják a bulvársajtót…

A legfrisebb hír az énekesel kapcsolatban, hogy 2020 őszén (ha a járvány miatt egyáltalán lehetséges lesz) Ricky Martinnal indul turnézni.

Iglesias lemezei:

Enrique Iglesias (1995)
Vivir (1997)
Cosas del Amor (1998)
Enrique (1999)
Escape (2001)
Quizás (2002)
7 (2003)
Insomniac (2007)
Euphoria (2010)
Sex and Love (2014)
Duele El Corazón (2016)
I Don’t Dance (Without You) (2018)

Fotó: PuzzlePix

2018.05.29. 12:40

Enrique Iglesias online metamórfozisa

2017.11.02. 09:29

Enrique Iglesias duplázik Budapesten!

2017.12.19. 09:29

Apuka lett Enrique Iglesias! - barátnője ikreknek adott életet

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő