Az énekesnő 1969. július 24-én született. A ma 49 éves énekes- és színésznő elképesztő formában van.

Jennifer gyerekkora óta énekesnő és táncos szeretett volna lenni, ezért 1988-ban, 19 évesen beiratkozott egy New York-i tánciskolába. Akkoriban manhattani klubokba járt fellépni, ezzel kereste kenyerét.

Lopez azonban ezzel nem elégedett meg: szereplőválogatásokra kezdett járni, míg egyszer felfigyeltek tánctudására, így megkapta az egyik mellékszerepet az In Living Color című amerikai vígjátéksorozatban, 1991-ben. Ezt megelőzően már láthattuk MC Hammer U can’t touch this című, 1987-es videoklipjében táncolni.

Az áttörést Janet Jackson egyik videoklipje hozta meg, amikor szerepet kapott az 1993-as That’s the Way Love Goesban, majd az ezt követő világkörüli turnén is táncolhatott Jackson mellett.

Zenei pályafutása

Jennifer zenei karrierje 1998-ban kezdődött, amikor a Sony leszerződtette egy önálló album kiadására. Az énekesnőt olyan producerek vették szárnyuk alá, mint Rodney Jerkins vagy Cory Rooney. A többi, ahogy mondják, már történelem…

J.Lo ma már a világ egyik legismertebb sztárja és nem csak a zeneiparban tevékenykedik, hanem számos filmet is forgatott, a romantikus komédiák hősnője.

Szerelmi élete sem unalmas, többször volt házas, randizott Sean Combs-szal, Ben Affleckkel, Marc Anthony zenésztől pedig tíz évvel ezelőtt megszülettek ikergyermekei, Emme és Max. Jelenleg Alex Rodriguez baseball játékossal él együtt, a róluk megjelent hírek és fotók alapján óriási szerelemben.

2018.05.22. 10:25

Jennifer Lopez elhozta a nyár slágerét

2019.03.10. 09:35

Eljegyezték Jennifer Lopezt!

2019.09.24. 15:35

A Wall Street pillangói: a héten érkezik a mozikba Jennifer Lopez új filmje!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő