Lesznek új legendás állatok! A világ még csak izgatottan várja, hogy novemberben a mozikba kerüljön a Harry Potter-univerzum új darabja, a Legendás állatok és megfigyelésük (hazai bemutató: november 17.), mely amerikai varázslók között játszódik, abban a korban, amikor a kis túlélő még meg sem született.

De az alkotók és a gyártó stúdió messzebbre tekint: nemrég bejelentették, hogy már az új filmre készülnek, sőt, a premier napját is kitűzték: ha minden jól megy, a varázsvilág következő filmje 2018. november 16-án kerül a mozikba.

Az új film forgatókönyvét maga J.K. Rowling írja – aki már kezdő forgatókönyvírónak sem nevezhető, hiszen az idei Legendás állatok és megfigyelésük-forgatókönyvet is ő készítette. A rendező ismét David Yates, az utolsó négy Harry Potter-film forgatásának irányítója lesz.

A varázsvilág egyre bővül, egyre összetettebb, és ha ez lehetséges, egyre népszerűbb. Időközben Londonban a kritikusok rajongása és a nézők ostroma közepette bemutatták a Harry Potter és az elátkozott gyermek című színdarabot, mely Pottert felnőttként, a Mágiaügyi Minisztérium elfoglalt hivatalnokaként ábrázolja. Természetesen a darab szövegkönyvét is minden rekordot megdöntő példányszámban vásárolják az elbűvölt rajongók – akik persze mind nagyon várják a novembert.

2018.10.20. 09:37

Régi ismerősök a Legendás állatokban

2018.05.03. 12:26

Melissa McCarthy: "Utálom, amikor más dönt helyettem"

2016.07.10. 21:23

Osztagosodj Te is!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő