Újabb rekordra emelkedett a Nagy-Britanniában élő milliárdosok száma és vagyona, bár néhány orosz nagybefektető vagyoni helyzetét erőteljesen kikezdték az Ukrajna elleni orosz invázió miatt elrendelt szankciók. A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját – Rich List – a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról.

A most 34. alkalommal elkészített összesítés szerint – amelynek felső 250-es mezőnyét a lap már pénteken ismertette – Nagy-Britanniában 177 milliárdos él, hattal több, mint egy éve.
A nagy-britanniai milliárdosok összvagyona jelenleg 710 milliárd font – több mint 322 ezer milliárd forintnak megfelelő összeg, nyolc százalékkal több, mint tavaly.

A Rich List 2022 összeállítói szerint az idei lista legnagyobb vesztese Roman Abramovics, az angol labdarúgó bajnokságok legfelsőbb osztályában – Premier League – játszó londoni Chelsea orosz tulajdonosa.
Abramovics, aki az 1990-es években elsősorban olajüzletekből gazdagodott meg és 2003 óta birtokolja a Chelsea-t, az idei vagyoni rangsorban húsz helyezéssel a 28. helyre zuhant vissza, miután vagyona a Rich List 2022 szerkesztőinek becslése szerint 6,1 milliárd fonttal, tavaly kimutatott vagyonának több mint a felével csökkent a szankciók miatt.
Abramovics már az ukrajnai háború kitörése után nem sokkal bejelentette, hogy eladja a Chelsea-t, és a tranzakcióból befolyó összeget felajánlotta egy jótékonysági alapnak, amely a háború károsultjainak megsegítésére jött létre.
A 55 éves orosz oligarcha e gesztus nélkül sem láthatna egyetlen pennyt sem a Chelsea vételárából, hiszen a brit kormány több más orosz pénzemberrel együtt az ő nagy-britanniai vagyoneszközeire is teljes zárlatot rendelt el.
A Rich List 2022 összeállítói szerint a Chelsea piaci értéke 2,4 milliárd font körül lehet. Abramovics emellett lemondott a klubnak saját forrásaiból nyújtott 1,5 milliárd fontos hitel visszatérítéséről is, így egyedül a Chelsea feletti rendelkezési jogainak elvesztése csaknem 4 milliárd fontjába került – áll a The Sunday Times idei vagyonlistájának helyzetértékelésében.A Rich List 2022 szerkesztői szerint ehhez további milliárdos veszteségek járulnak abból, hogy a szankciók miatt meredeken zuhant Abramovics egyéb befektetéseinek piaci értéke. Ez mindenekelőtt a londoni tőzsdén jegyzett Evraz acélipari vállalatra vonatkozik: a cég piaci tőkeértéke a tavalyi 2,3 milliárd font körüli szintről 340 millió fontra zuhant, majd részvényeinek londoni kereskedését fel is függesztették, miután felmerült az a gyanú – bár ezt a cég tagadja -, hogy az Evraz által előállított acélt az orosz hadiipar harckocsik gyártásához használhatja fel.

Az idei milliárdos ranglistát a Hinduja testvérek vezetik, csaknem 28,5 milliárd fonttal. A Buckingham-palota – az első számú londoni királyi rezidencia – közvetlen közelében, hatszintes kastélyban élő Srichand és Gopichand Hinduja multinacionális vállalkozási hálózata az olaj- és az autóipartól a pénzügyi szolgáltatásokon át az ingatlan- és a médiapiacig terjed.
A család vagyona a The Sunday Times kimutatása szerint egyetlen év alatt 11,5 milliárd fonttal gyarapodott.
A Hinduja-dinasztia negyedszer került a Rich List élére, és övék a legnagyobb egyéni vagyonérték a kimutatás eddigi történetében.

Az irodalmárok vagyonlistáját továbbra is a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling vezeti, akinek a Rich List 2022 szerkesztői 850 millió font vagyont tulajdonítanak, 30 millió fonttal többet, mint tavaly. J.K. Rowling, aki az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban, ma világviszonylatban is messze a leggazdagabb regényíró. A Rich List 2022 szerkesztői szerint jövedelmei alapján az 56 éves Rowling is már csatlakozhatott volna a nagy-britanniai milliárdosok klubjához, és ez csak azért nem történt meg, mert vagyonából rendkívül nagyvonalúan támogat különböző jótékonysági szervezeteket és programokat.
Az idei vagyonlista összeállítóinak becslései szerint J.K. Rowling könyveiből több mint egymilliárd, a nyolc eredeti Harry Potter-filmfeldolgozásból további 200 millió fontot kereshetett eddig.

A leggazdagabb brit zenészek és zeneszerzők idei listáját továbbra is Sir Paul McCartney vezeti.
A Beatles egykori basszusgitárosa és dalszerzője a Rich List 2022 szerkesztőinek becslése szerint jelenleg 865 millió fontot tudhat bankszámláján, 45 millió fonttal többet, mint tavaly.
A második, a harmadik és a negyedik helyen sem történt változás: McCartney után továbbra is a U2, Lord Andrew Lloyd-Webber és Sir Elton John következik a zenei ranglistán 625 millió, 495 millió, illetve 395 millió fonttal.
A felső tízes zenei mezőnyben van még Sting (320 millió font), Sir Mick Jagger és Keith Richards (318, illetve 303 millió font), Olivia és Dhani Harrison (295 millió font), Sir Ringo Starr (285 millió font) és Ed Sheeran (260 millió font).

Forrás: MTI

Fotó: Alphotographic/Getty Inages

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő