Jason Derulonak köszönhetjük a nyár egyik gigaslágerét. A karibi lüktetésű „Swalla” közreműködője Nicki Minaj és Ty Dolla $ign, és a dal a nemzetközi és a hazai chartokat is meghódította, videoklipjét eddig több mint 700 millióan látták.

Jason amúgy az utóbbi évek egyik legnagyobb slágergyárosa, hiszen olyan toplistás darabokat tett le az asztalra, mint a „Want To Want Me”, az „In My Head”, a „Wiggle” vagy a „Talk Dirty”.

A szerencsések idén élőben is láthatták az előadót a Balaton Sound nagyszínpadán, ahol egy fergeteges show-t produkált, amelyen természetesen elhangzott a „Swalla” is. A dal sikerei után most megérkezett az új single, mely Jason érzelmesebb oldalát mutatja be, mindezt azonban egy lüktető, modern köntösbe bujtatva. A vadonatúj szerzemény egy bukott kapcsolatról szól, amelyben két ember nagyon passzol egymáshoz, mégis hiányzik valami. Az új számot egy kétrészes videóval kísérik, amelyek közül a 2. rész már elérhető is. A Michael Jackson “Thriller”-jére hajazó, táncos, zombis klip első része is hamarosan érkezik, ami már egy konkrét történetet mutat majd be.

Íme az „If I’m Lucky”!

2017.01.25. 10:19

Vekonyz egy új dallal és klippel tér vissza

2016.10.25. 08:31

4 dögös csaj, akik nem kímélik az exeket

2017.01.10. 09:18

A Chainsmokers 2017-ben is a csúcsra tör!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő