A 6 napra bővített fesztivált ismét a Velencei-tó partján rendezik meg. A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert slágereit.

Így az EFOTT fesztiválozói már biztosan nem maradnak nagy külföldi fellépő nélkül, de a szervezők már munkálkodnak a legnépszerűbb hazai együttesek színpadra-, és a szinte már elvárt, magas színvonalú nappali sport, kulturális, turisztikai és gasztro programok összeállításán is. Idén a fesztivált Velence-Sukoró térségében rendezik meg 2018. július 10-16. között, a házigazda feladatait pedig az ELTE látja el. 

John Newmant a nyomorból való kitörés motiválta karrierje beindításához, és már 14 éves korában elkezdett zenével foglalkozni. 20 évesen aztán a nyüzsgő fővárosba, Londonba költözött, 2012-ben pedig elkészítette a már EFOTT-on is jártas Rudimental formációval első slágerét, a Feel the Love-ot, amely több országban hamar listavezető dal lett. A legnagyobb sikert mégis Love me again szóló slágerének köszönheti, ennek videóklipjével nyerte meg első zenei díját 2013-ban a Premios 40 Principales gálán. Ugyanebben az évben bezsebelte még a UK Music Video Awards legjobb brit dance videó kategóriájának első helyét is a Not giving in-nel. Klipjeit nem engedi ki a kezei közül, mindet ő rendezi – ami talán sikerének is kulcsa lehet –, emellett számos sláger dalszövegírójaként is bizonyította már tehetségét. Többek között olyan ismert előadók köszönhetnek sokat neki, mint Calvin Harris, Jessie J vagy Kygo.

jn

A mindig tetőtől talpig elegáns szettekben megjelenő énekes már két nagylemezzel és megannyi dallal járja a világot, folyamatos teltházakat generálva, 2018 júliusában pedig várhatóan ismét meghódítja a magyar közönséget. Bár az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója sok meglepetést tartogat még az idei programkínálatot illetően, a bérleteladás mégis rekordot döntött már az early bird időszak alatt is:

A tervek szerint továbbra is a legkedveltebb hazai együttesekre koncentrálunk, de annyit elárulok, hogy John Newman mellett azért köszönthetünk majd még néhány világsztárt, valamint olyan magyar előadókkal is készülünk, akik nem csupán a fiatal célcsoport körében hódítanak. A Velencei-tó partját tovább szélesítjük, a tavaly már megnövelt területet idén Sukoró irányába is kiterjesztjük. Az eddig vándorló fesztivál letáborozásról azonban továbbra sem beszélhetünk, ugyanakkor tény, hogy a tópartot igen kedvelik a látogatóink, és az elmúlt évek tapasztalatai sokat segítenek abban, hogy évről évre még jobbá és élhetőbbé tegyük a fesztivált. A lehetőségek adottak, idén még biztosan maradunk, a többi pedig a jövő zenéje – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy adott év rendezvényhelyszínének döntésében nagy szerepet játszik az aktuális házigazda egyetem véleménye is. Az idei évben az Eötvös Lóránt Tudományegyetemmel közösen munkálkodnak a szervezői előkészületeken.

2017.06.27. 08:18

Programínyencségek az EFOTT palettájáról

2018.02.28. 11:23

Újabb nevek az EFOTT-on!

2019.07.12. 14:43

Sorban érkeznek a headlinerek az EFOTT-ra: Rita Ora, Scooter, Gianluca Vacchi, Brooklyn Bounce

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő