Emberléptékű is, de a programkínálata igazán pompás, közel van Budapesthez, de elég távol ahhoz, hogy azt érezzük, kimozdultunk, zene is van, színház is van, DJ-k szettjeire táncolhatunk, vízparton ejtőzhetünk – szóval, nem túlzás azt állítani, a váci VéNégy a fesztiválkínálat egyik legcsábítóbb ajánlata. Már csak oda kell mennünk július 5. és 9. között.
 

A váci fesztivál ugyan nem idén debütál, azonban a korábban a visegrádi országok színházi társulatainak együttműködéséből kibontakozó, zenei programokkal színesített rendezvény idén szintet lép, és az aktuális fesztiválkínálat jolly jokere lehet.

„Az idei fesztivál igazi meglepetés lesz, igényes szórakozási lehetőség a színház és a zene szerelmeseinek. Különleges utcaszínházi előadások mellett népszerű zenekarokkal találkozhatnak majd, s egy olyan egy olyan környezetet alakítottunk ki a Dunakanyar szívében, aminek nehezen akad majd párja.” – mondja Kis Domonkos Márk, a Dunakanyar Színház igazgatója, a fesztivál alapítója.

A VéNégy mindazoknak szól, akiknek a legnagyobb fesztiválok talán már túl nagyok, de azért szívesen megnézik legjobb hazai koncertzenekarokat, akik szívesen ejtőznek és fürdőznek árnyas vízpartokon – képzeljük el, mintha felvinnénk Vácra a Római-partot -, akik vevők a kortárs színházi kultúrára is, szívesen megnéznek nem csak hazai, de lengyel, cseh, vagy szlovák társulatokat is, s akik aztán este és éjszaka szívesen táncolnak DJ-k zenéire. És persze azoknak, akik imádják a Dunakanyart, köztük azoknak a budapestieknek, akik szívesen mozdulnak ki a fővárosból és annak agglomerációjából, de örülnek, ha négy nap zenés-bulizós, kultúrával teli vakációért nem kell messzire utazni.

A rendezvényen négy helyszínen – Északi és Déli Színpad, Színházterem, Nyárfák alatt – jól kitalált és beosztott idősávokban zajlanak a programok, pörgés van, rohanás nincs, a két zenei színpadon például egymást váltva zajlanak a koncertek.

A külföldi színházi fellépők mellett olyan közkedvelt hazai produkciókat láthatunk ebben a négy napban, mint a TÁP Színház vagy a Nylon Group, a két zenei színpad kínálata pedig kifejezetten színes és pazar; a legnagyobb fesztiválok felhozatalával vetekszik, azok dömpingje nélkül. Olyan népszerű hazai együttesek jönnek a VéNégy fesztiválra, mint a Punnany Massif, az Európa Kiadó, a Belga, a Blahalouisiana, az Irie Maffia, a RedRed, a Ricsárdgír, a Supernem, a Jónás Vera Experiment, a 30Y és a Hiperkarma.

2021.11.15. 08:22

Indul a Rádió 1 TOP 500, szavazz kedvencedre!

2021.12.01. 14:13

Péntekig lehet jelentkezni a középfokú írásbelikre

2021.12.01. 12:00

Adele karrierje során harmadszor hódítja meg a Billboard albumlistáját

2021.12.01. 08:00

Ma a magyar rádiózást ünnepeljük

2021.11.30. 16:00

A balettsztár Natalja Oszipova NTF-formátumban bocsátja árverésre előadásait

2021.11.30. 14:00

Jó hír: szigorodik az állatvédelmi törvény

2021.11.30. 12:00

Elkezdhetjük etetni az énekesmadarakat - a vízimadarakat viszont tilos

2021.11.30. 10:00

Isten hozott Alan Walker világában!

2021.11.30. 08:00

Repülővel helyeztek át harminc szélesszájú orrszarvút a ruandai Akagera Nemzeti Parkban

2021.11.29. 16:00

Már lehet szavazni Európa legszebb karácsonyi vásárára - a tavalyi nyertes, az Advent Bazilika ismét versenyben

2021.11.29. 14:04

Többet is hajlandóak vagyunk fizetni karácsonykor a gyorsabb szállításért

További hírek

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő