Május 15-én második alkalommal szervez állásbörzét a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ), Budapest Főváros Kormányhivatala és a MÁV-csoport közösen. A rendezvényen 31 vállalat, rendvédelmi és honvédelmi szervezet több mint 2200 betölthető állást kínál a munkavállalóknak.

A KSH adatai szerint 2019. január–márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer fő volt, 62 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Az állami szektorban 100 ezer munkavállaló dolgozik, de a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágazatból több mint 8 ezer fő hiányzik.

A foglalkoztatottság ugyan növekszik, azonban egyre szűkül a munkaerőpiac, a nyugdíjba vonulók utánpótlását nehéz biztosítani, ugyanakkor az állami vállalatok egymással is versenyeznek a megbízható munkaerő megtartásáért. A főszervező STRATOSZ elnökségi tagjai az állami vállalatok első számú vezetői, így első kézből értesülnek a társaságok életében felmerült problémákról, azok megoldási lehetőségeiről. Arra törekszik, hogy egyfajta kapocsként koordinálja tagvállalatai, a kormányzati és a munkavállalói szervezetek közötti hatékony együttműködést.

Az állami szférában tapasztalható munkaerőhiány csökkentése érdekében a STRATOSZ, Budapest Főváros Kormányhivatala és a MÁV-csoport közösen május 15-én, szerdán 11 és 18 óra között második alkalommal szervezi meg nagyszabású állásbörzéjét. A rendezvény 11 órakor kezdődik, a hivatalos megnyitón 11 óra 30 perckor köszöntőt mond Dávid Ilona, a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége elnöke, Pafféri Zoltán, a Miniszterelnöki Kormányiroda társasági portfólióért felelős helyettes államtitkára, Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, György István Budapest Főváros Kormányhivatala kormánymegbízottja és Dorozsmai Éva, a MÁV Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese.

Az eseményt pódiumbeszélgetések színesítik, amelyek során az érdeklődők megismerhetik a vállalatok által nyújtott előnyöket és karrierlehetőségeket, továbbá lesz önéletrajz-írási és álláskeresést támogató tanácsadás.

Milyen előnyöket kínálnak az állami vállalatok?
Az állami társaságok juttatási rendszere a magánszektorral szemben nagyobb mozgásteret tesz lehetővé. Az állami szféra hosszú távú és kiszámítható munkahelyet biztosít, a vállalatok az elhangzott ígéreteknek megfelelően kötik meg a munkaszerződéseket. A multinacionális cégekkel szemben kisebb a fluktuáció, mert kevesebb nyomás nehezedik a munkavállalókra. Az állami vállalatok számítanak a frissdiplomásokra is, akiknek sokszínű karrierutakat kínálnak, lehetőséget adva a szakmák közötti átjárhatóságra, az új ismeretek elsajátítására.

Milyen végzettséggel pályázhatóak a meghirdetett pozíciók?
A kiállító vállalatok alapfokú állami iskolai végzettséggel, középfokú OKJ-s és szakképesítéssel is keresnek munkatársakat, de szakmunkás végzettséggel rendelkezőknek, érettségizetteknek, technikusi végzettségűeknek, friss diplomásoknak, valamint gazdasági és HR-szakértőknek is kínálnak állásokat.

Mely szervezetek vesznek részt az állásbörzén?
Aeroplex Kft., Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., BKK Zrt., BKV Zrt., Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnokság, Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt., ÉNYKK Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, GYSEV Zrt., HungaroControl Zrt., Információs Hivatal, Készenléti Rendőrség, KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., KNYKK Középnyugat- magyarországi Közlekedési Központ Zrt., Közbeszerzési Hatóság, Magyar Fejlesztési Bank, Magyar Honvédség, Magyar Posta Zrt., Malév GH Zrt., MÁV FKG Kft., MÁV SZK Zrt., MÁV Zrt., MÁV-HÉV Zrt., MÁV-START Zrt., MVM Group, Országos Rendőrfőkapitányság, Szerencsejáték Zrt., Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.,VOLÁNBUSZ Zrt.

A MÁV-START, a GYSEV és a Volán társaságok 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosítanak mindazoknak, akik vonattal és busszal indulnak az állásbörzére. A rendezvény idején a Magyar Vasúttörténeti Park programjai ingyenesen látogathatóak.

2024.03.28. 14:00

A nő, akit imádunk: Lady Gaga 39 éves!

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

2024.03.26. 16:00

Ariana Grande továbbra is vezeti az amerikai albumlistát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő