Szeptember 1-jén elindult az iskola és, hogy a gyerekeknek ne fájjon a szíve annyira, gyorsan el is romlik az idő.

Nézzük a részleteket: A meteorológiai ősz első napján még többfelé – főként keleten – 30 Celsius-fok körül alakulhatnak a maximumok, vasárnapra viszont mintegy 10 fokot mérséklődik a meleg. Egy frontzóna hatására a hétvégén egyre többfelé várható zápor, zivatar, néhol sok esővel – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Pénteken az ország keleti harmadán estig túlnyomóan derült, napos, száraz idő lesz. A Dunántúlon viszont már délelőtt – főként a nyugati, északnyugati felén – helyenként eső, zápor, zivatar is várható. Délutántól, estétől a keleti megyék kivételével elszórtan várható csapadék. Szombaton is megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik a szél. Emellett a Dunántúlon jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt eleinte több órás napsütés valószínű, majd délutántól ott is erősen megnövekszik a felhőzet. Délelőtt még csak elszórtan, délután már egyre több helyen várható eső, zápor, keleten zivatar is lehet. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. A leghidegebb órákban 14-20 fok lehet. A nappali maximumok nyugaton csupán 20, míg keleten még 30 fok körül alakulnak.
Vasárnap a rövid napos időszakok mellett több helyen várható eső, zápor, a Tiszántúlon esetleg zivatar is kialakulhat. Főként az ország keleti tájain jelentős mennyiségű csapadék valószínű. Az erős északi szelet a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés kísérheti. A minimumhőmérséklet 13-18 fok között valószínű, napközben 18-23 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.

MTI

2016.10.06. 10:43

Axwell új slágere feldobja az esős időt

2019.08.30. 15:47

Melyik a kedvenc sulikezdős dalod?

2019.09.02. 09:16

Becsengettek: Indul a 2019/20-as tanév

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő