A Bécsi Orvosi Egyetem új kutatása szerint az influenszerek által reklámozott élelmiszerek 75 százalékban egészségtelenek. Olyan magas a só-, cukor- és zsírtartalommal bírnak, amely nem felelnek meg a WHO gyerekeknek szóló reklámokat szabályozó előírásainak. Ráadásul a fiatalok óránként 18 hirdetéssel találkoznak a közösségi médiában – anélkül, hogy tudatosulna bennük.

Az Európai Elhízástudományi Konferencián, Maastrichtban mutatták be a Bécsi Orvosi Egyetem Közegészségügyi Központjának legújabb tanulmányát, amely azt vizsgálta, német influenszerek milyen gyakran és milyen élelmiszereket reklámoznak a fiataloknak. Eva Winzer és csapata kutatásából kiderült, hogy az influenszerek posztjaiban, videóiban megjelenő ételek és italok háromnegyed része egészségtelen és olyan magas a só-, cukor- és zsírtartalmuk, hogy nem felelnek meg a WHO gyerekeknek szóló reklámokat szabályozó előírásainak. Ráadásul a legtöbb posztnál nem jelölték meg egyértelműen, hogy hirdetést tartalmaz.

A kutatás során a hat legnépszerűbb német influenszer TikTok, YouTube és Instagram posztjait és videóit vizsgálták. A három férfi és három nő több mint 35 millió 13-17 év közötti fiatalt ér el. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a fiatalok óránként 18 hirdetéssel találkoznak ezeken a csatornákon – anélkül, hogy tudatosulna bennük.
A tanulmánynak azért van nagy jelentősége, mert világszerte a gyerekek 20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, ugyanakkor a gyerekkori elhízásnál kulcsszerepet játszik az egészségtelen termékek reklámozása, mivel hosszútávon befolyásolják az étkezési szokásokat és az előnyben részesített élelmiszereket.

Kutatása eredményeinek tükrében Eva Winzer arra hívja fel a figyelmet, hogy „ebben a tekintetben a politikának szigorúbban kell eljárnia a közösségi médiával szemben. A legtöbb országban nincs korlátozva az egészségtelen élelmiszerek hirdetése a honlapokon, közösségi médiában és okostelefonos alkalmazásokban. A kormányoknak olyan intézkedéseket kell hozniuk, amelyek a gyerekeket az egészséges életmódra ösztönzi.”

Forrás: Eurocomm PR

Fotó: Getty Images

2022.05.23. 16:00

Elindult a MosolyTáska akció

2022.05.23. 10:00

John Newman az új dalában öntötte ki a szívét

2022.05.23. 08:00

J.K. Rowling a leggazdagabb brit író, Paul McCartney a leggazdagabb zenész a szigetorszában

2022.05.22. 11:00

Vaddisznó rongált meg egy krakkói szépségszalont

2022.05.21. 14:33

Midea GAIA a természet inspirálta légkondicionáló

2022.05.21. 14:33

MASTER GOOD - Mi már a jövőt építjük

2022.05.21. 11:00

Hannibál beveszi Olaszországot

2022.05.21. 08:41

Ed Sheeran „titokban” másodszor is apa lett

2022.05.20. 14:00

Zenés időutazásra visz a Galantis

2022.05.20. 12:00

Ismerd meg az igazi Newiket!

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő