A TV2 június 9-én mutatja be a Magyar csapat – „…még 50 perc…” című dokumentumfilmet, amely soha nem látott őszinteséggel, kendőzetlenül meséli el a magyar labdarúgó válogatott elmúlt négy évének eseményeit.

Kétszázötven óra nyersanyagot rögzített a stáb, tíz országon kísérték végig a csapatot. A közel másfél órás film segítségével mindenki betekinthet a csapat mindennapjaiba, hogy miként élték meg a fiúk sok kudarc után az örömöt, hogy harminc év után a magyar válogatott újra egy világversenyen bizonyíthat.

Exkluzív, kulisszák mögötti felvételek, a magyar labdarúgó válogatott elmúlt négy évének története, drámai fordulópontokkal, kudarcokkal, sikerekkel. Ez a Magyar csapat – „…még 50 perc…” című film, amely az MLSZ és a Filmpartners produkciójában készült 2012 és 2016 között, és a TV2-n kerül bemutatásra. Muhi András Pires rendező-operatőr kamerája bepillantást enged a válogatott legintimebb titkaiba. A 74 perces dokumentumfilm csak olyan pillanatokat mutat meg, amiket Magyarországon még sohasem láthattak a kamerák, így a nagyközönség sem, és amelyekre az is kíváncsi, aki nem focirajongó.

„Olyan momentumokat is megörökítettek, amikre igazából mi sem biztos, hogy emlékszünk. Láthatják majd, hogy mi zajlik a csapat életében, mi folyik az öltözőben, ez mindenkinek különleges élmény lesz. Az emberek beláthatnak a színfalak mögé, ahol bőven vannak nehéz pillanatok és szép pillanatok, egy kicsit beengedünk mindenkit a magánszféránkba” – árulta el Dzsudzsák Balázs. – „Nyilván voltak feszültebb napok, és jócskán voltak drámai események is. Nem azt mondom, hogy az is meg fogja szeretni a labdarúgást, aki eddig nem, de egy biztos, ez egy nagyon őszinte film, egy olyan „reality”, amiben nincsen megírva semmilyen szerep, hanem a pillanatnyi érzelmek dominálnak. Azt örökítette meg a kamera, ami valójában történik, nincs semmi kiszínezve. Én azt gondolom, hogy azokat a filmeket mindenki szereti, amik ösztönösek, és amikben mindenki saját magát adja. Ez egy ilyen film” – tette hozzá a válogatott focista, a film egyik főszereplője.

Fotó: Puzzlepix

Forrás: TV2

2016.08.10. 08:20

Itt van a Sziget, itt van újra - ajánló!

2017.01.19. 15:58

Interaktív családi sportélmény-expo - Világpremier a Millenárison!

2017.10.09. 09:47

Kezdődik az Országos Étterem Hét

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő