Justin Timberlake február 2-án érkező, Man of the Woods című albumáról már korábban megismerhettük Pharrell Williams produceri munkájának gyümölcsét, az intenzív és disztópikus Supplies-t és a futurisztikus Filthy-t, most pedig végre valóban kóstolót kaphatunk a country melódiák hatását ígérő lemez rusztikus oldalából, az akusztikus gitárban dúskáló Say Something segítségével.

A dal érdekessége, hogy élőben vették fel a La Blogothèque és Arturo Perez Jr. rendezésében. A videó és a hang teljes egészében stúdiós trükközésektől mentes, és az ének is a helyszínen rögzített formájában került felhasználásra. A szerzemény producerei Timbaland és Danja voltak. Ez az anyag igazi felüdülés napjaink popsztárjainak agyonszerkesztett tartalmai után.

A videóban a trendi favágó-outfitet viselő Justin egy elhagyatott szoba homályában szorgoskodik a zenei alapok megalkotásán, majd útra indul a komor, ugyanakkor gyönyörű épületben. Nem kell sokat várnunk, hogy felkapja gitárját és miután elhalad a fel-felbukkanó zenészek, bandatagok mellett, találkozzon a dal másik „főszerelőjével”, Chris Stapleton country zenésszel és mennyei jammelésbe kezdjenek.

A “Say Something” klipjét IDE KATTINTVA is megtekinthetitek!

2017.10.23. 08:05

Justin Timberlake lép fel a Super Bowl-on!

2017.06.27. 08:55

F1, Justin Timberlake és négy órás szünet Austinban!

2018.03.08. 12:51

Eladó Justin Timberlake és Jessica Biel lakása

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő