Bemutatkozott a média képviselőinek a szegedi kajak-kenu világkupán induló magyar válogatott: hazai részről 51 ép és 12 paraversenyző vesz részt az eseményen, amelyre hivatalosan 66 nemzet jelezte részvételét. A maty-éri pálya a következő években többször is vendégül látja a világot, első felvonásként ezen a hétvégén, az idei második gyorsasági vk-n, amelyen a tavalyi riói olimpia négy egyéni bajnoka is vízre száll. Az ötszörös ötkarikás bajnok kajakozó, az anyai örömök előtt álló Kozák Danuta a parton szorít majd a magyar versenyzők sikereiért.

“Hatvanhat ország legjobbjai jöttek el hozzánk, és ez az érdeklődés nemcsak a magyar kajak-kenunak, hanem Szeged városának is szól, amely mindig kiemelt figyelmet szentelt a sportágnak” – idézte a magyar szövetség hírlevele Schmidt Gábor elnököt, aki elmondta: júliusban sárkányhajó Európa-bajnokságnak, jövőre ismét gyorsasági vk-nak, valamint egyetemi és főiskolai világbajnokságnak, 2019-ben pedig a tokiói olimpiát megelőző legfontosabb versenynek, a kvalifikációs vb-nek ad otthont a város.
Szentgyörgyi Pál, Szeged alpolgármestere hozzátette: a közönség miatt összehasonlíthatatlan atmoszférájú a szegedi pálya, amelyen akár már most is olimpiát lehetne rendezni, 2019-ben azonban megújulva, fantasztikus körülmények között várja majd a világ legjobbjait.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány egy vegyes összetételű magyar csapatot állít csatasorba, amellyel szemben ezúttal nem fogalmazott meg konkrét elvárásokat.
“Nagy részben erős, feltörekvő fiatalokat köszönthetünk a pályán, de itt lesznek rutinos olimpiai bajnokaink is. Csapatunk nincs még csúcsformában, hiszen versenyzőink a válogatók előtt állnak. A németek és több tengerentúli csapat is túl van már ezeken a versenyeken, így érkeztek a világkupára. A célunk, hogy kiszolgáljuk a közönséget és felmérjük, miben kell még fejlődnünk a nyári kontinensviadal és a racicei világbajnokság előtt” – fogalmazott a szakember.
Hüttner az olimpiai program változásáról elmondta, a legfontosabb, hogy két női kenus szám bekerült a tokiói programba.

Weisz Róbert, a paraszakág szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy a szakág és a magyar válogatott is átalakulóban van.
“Az ICF törekvése az, hogy a hat kajakos versenyszám mellé négy kenus szám is bekerüljön a paralimpia programjába, a jövőre nézve pedig a mi célunk az, hogy minél több versenyszámban jelen lehessünk” – mondta.
A vk már csütörtökön megkezdődött néhány paraversennyel, az épek futamai pénteken reggel rajtolnak.
A hétvégi világkupáról, amelyre a belépés ingyenes, az M4 Sport péntektől vasárnapig több mint hét órát közvetít élőben, míg a vk honlapján az egész versenyt élőben láthatják a nézők.

MTI

2019.05.23. 09:16

Nincs cukibb Szonjánál, a szegedi fehér bébioroszlánnál!

2017.11.08. 09:17

Szegeden is szól a Rádió 1!

2017.05.11. 13:05

A szegedi rangsorolóval megkezdődik a versenyszezon a kajak-kenusoknál

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő