Kelly Clarkson, akit “Eredeti Idol”-nak is becéznek, 2002-ben került először a figyelem középpontjában, amikor megnyerte az American Idol tehetségkutató legelső évadát.

Az énekesnő bemutatkozó albuma rögtön a műsor után megjelent első kislemeze, ami a Billboard Hot 100-as listájának első helyét is meghódította és az év legnagyobb példányszámban eladott single-je volt Amerikában. Ezt követte szintén kirobbanó sikerű, Thankful című bemutatkozó albuma. Még ennél is nagyobbat szólt a 2006-os “Breakaway” című lemeze, rajta a “Since U Been Gone”, a “Behind These Hazel Eyes” és a “Because of You” dalokkal, amelyek rögtön felemelték Kelly-t a világ legnépszerűbb énekesnői közé. A “Breakaway”-t további sikerek követtek: a “My December”, az “All I Ever Wanted” és a “Stronger” albumok számos bombaslágert rejtettek (“My Life Would Suck Without You”, “Already Gone”, “Mr. Know It All”, “What Doesn’t Kill You (Stronger)”), és osztatlan szakmai és közönségsikert arattak. Az énekesnő az utóbbi három évben inkább családjának szentelte az idejét, és ’csak’ egy karácsonyi lemezt (“Wrapped In Red”) és az utolsó RCA-Records albumát adta ki “Piece By Piece” címen.

Kelly korunk egyik legelismertebb és legszeretettebb énekesnője, aki több mint 25 millió eladott albumot és 36 millió eladott single-t tudhat maga mögött, 3 Grammy-díj, továbbá 12 Billboard Music Award, 4 American Music Awar és 3 MTV VMA szobor tulajdonosa.

2016-ben jelentette be, hogy az Atlantic Records-hoz szerződött és új lemezen dolgozik. Az albumról annyit már tudni lehet, hogy ötletekkel teli, szenvedélyes, soul inspirálta pop dalok várhatóak, és a világ legmenőbb szerzői és producerei állnak mögötte.

A felvezető track a “Love So Soft”, melyhez bravúros videó is készült, amit máris többmillióan láttak!

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.20. 10:00

Ma 6 éve veszítette el a zenei világ Aviciit

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő