„Mindenütt jó, de legjobb Sopron” – két évig ez a szlogen csak az emlékeinkben élt, de tegnap újraéledt, és a soproni Lővérek is benépesült a fesztiválozókkal és a Telekom VOLT Fesztivál vibrálásával. A fesztivál idén július 21 és 25 között rendezik.

“Vannak fesztiválok, és van a VOLT – így szól a 2022-es Telekom VOLT Fesztivál szlogenje, amely jól kifejezi a szándékunkat akár a programkínálat, akár a VOLT-ot érintő legfontosabb törekvéseink terén”- mondta korábban Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója. “A célunk az, hogy az élő zene megkülönböztetett ünnepeként készüljenek Sopronba, akár a vendégeink, akár a fellépők, legyen szó a színpadi programról, a kísérő eseményekről, vagy éppen a Sopront érintő történésekről. A kétéves kihagyás utáni visszatéréssel nagyon magasra tesszük a lécet. A kezdetek óta jellemző a VOLTra a kifejezetten erős élő zenei vonal, a hazai- és nemzetközi sztárokat felvonultató line-up. A 2022-es Telekom VOLT programja ehhez képest is egy komoly szintlépés, amely bárhol a világon megállná a helyét. Olyan állócsillagnak számító stadionsztárok szerepelnek benne, mint a MUSE vagy a The Killers, a legaktuálisabb nevek és az állandó fesztiválkedvencek között Yungblud, a SUM41 vagy éppen a Bring Me The Horizon” – tette hozzá a főszervező.

Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapítója hozzáfűzte: “Az idei VOLT a harmincadik lenne, ha nem számoljuk a két év kihagyást. Sokan kérdezik, hogy a jubileumot ünnepeljük-e valami különleges programmal? Leginkább azt tartjuk ünnepi pillanatnak, hogy végre elindul a VOLT és úgy lehetünk együtt a Hűség Városában, ahogyan azt majd’ három évtizede annyira szeretik a vendégeink.”

Az alapítók mellett a főszervezői szerepet pár éve már Filutás Anna látja el: “Nem könnyű feladat két év után újra felvenni a fonalat, ráadásul a VOLT az egyik első a sorban a hazai nyári fesztiválok közül. A kollégáim részéről a megszokottnál is több munkát, odafigyelést igényelt, hogy felkészüljünk erre az öt napra, remélem, a hangulat tükrözi majd ezt a törekvésünket.”

A VOLT-on a Telekom Nagyszínpad az első napon az Ivan & The Parazollal indított, akiket a Carson Coma követett, majd jöttekek a tankok, azaz a Tankcsapda és az estet ezen a színpadon a Muse zárta. Ma itt a Brains kezd, aztán Skillet koncert következik, majd a Bagosssy Brothers Company és főzenekarként a Killers lép színpadra. És elérkezett a csütörtök és a Telekom Nagyszínpadra lép Dzsúdló, a Follow the Flow, a brit énekes Yungblud és a szintén brit Bring Me The Horizon. Péntekre várjuk Azariah koncertjét, de lesz Irie Maffia, Halott Pénz és Sum 41 is. A VOLT zárónapján a Telekom Nagyszínpadon lép fel a Platon Karataev, Passenger érkezik ide a Majka&Curtis páros és a VOLTot itt a Pendulum élő produkciója zárja.

Két további zenei színpadon további több mint 60 produkció szórakoztatja majd a VOLTra kiéhezett fesztiválozó közönséget.

2022.06.29. 16:27

Ma startol a  Balaton Sound  - ne maradj le a Rádió 1 Stage bulijáról!

2022.07.01. 08:00

Ismét megdőlt a melegrekord

2022.06.30. 16:00

Meghan Trainor visszatért

2022.06.30. 14:00

Az egész Marsot körbefotózta a kínai űrszonda

2022.06.30. 12:00

Népszerű zenészek kiadatlan dalaival jelent meg Drake új albuma

2022.06.30. 09:00

Folytatódik a Best of Balaton sorozat - Újra vár a Balaton

2022.06.29. 16:00

Olivia Rodrigo új rekordot állított fel

2022.06.29. 10:00

A mai egy designos nap - a Design világnapja

2022.06.29. 08:00

Elődöntős a magyar női vízilabda-válogatott

2022.06.28. 16:39

Harmadszorra lett a kategóriájában Európa legjobb állatkertje a Nyíregyházi Állatpark

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő