Napi 70-100 kilométert tesznek meg a legtöbben hétköznapokon elektromos autójukkal, általában bevásárlásra, munkába járásra, illetve a gyerek szállítására használják, külföldre még kevesen utaznak vele a Jövő Mobilitása Szövetség szerint, főként azért, mert nem minden országban egyszerű a töltésük.

Európában minél északabbra utazik valaki elektromos járművével, annál sűrűbb a töltőállomások hálózata: Norvégia és Hollandia jár az élen, ezekben az országokban két töltőállomás között 120 kilométernél nemigen kell nagyobb távot megtenni – derül ki a szövetség tájékoztatójából.
Svájcban sem valószínű, hogy töltés nélkül marad valaki: az ország összes nevezetességét magába foglaló, több mint 1600 kilométer hosszú Grand Tour of Switzerland túraútvonal elektromos autóval teljes hosszában bejárható.
A közlemény szerint ugyanakkor délen már nem ilyen kedvező a helyzet: a szövetség ajánlása szerint a déli országokban mindig érdemes figyelni a hatótávra és a következő töltési lehetőségre.

Magyarországon 2021 végén 1880 nyilvános, engedélyköteles tevékenység keretében üzemeltetett töltőberendezés volt üzemben, ami 33,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A töltőállomások nagy számban az autópályák mellett találhatók, harmaduk Budapesten, és a Balaton térsége is jól ellátottnak tekinthető a szövetség adatai alapján.

A Mobilitása Szövetség szakértői szerint a külföldre utazóknak is jó kiindulási pont lehet a plugshare.com weboldal és alkalmazás: itt töltést indítani ugyan nem lehet, de naprakész információkkal szolgálnak az oldalon, ellenőrizni lehet, hogy üzemkész-e a töltő, használták-e azt a megelőző néhány napban. A Mobiliti applikációja itthon az egyik legelterjedtebb, amelyben jól lehet keresni, valamint több más szolgáltató berendezéseit is lehet látni, hasonlóan az drivE.ON applikációhoz. A szövetség szerint arra érdemes figyelni, hogy egy-egy szolgáltató appjában a többi szolgáltató töltőivel kapcsolatos információk nem mindig naprakészek, és a töltés indításához előzetes regisztráció és a bankkártya adatok megadása szükséges. A legtöbb applikációban előzetes helyfoglalás ugyan nem lehetséges, de az adott pillanatban a foglaltságot nyomon lehet követni. Ugyanakkor több kisebb szolgáltatónál is lehet időpontot foglalni, illetve akár más szolgáltató RFID kártyáját használni egy regisztráció után.
Az egyik alapszabály, hogy 20 százalék alá ne essen az elektromos autók akkumulátorának töltöttsége, és csak egyszer-egyszer töltsék 80 százaléknál jobban fel a tulajdonosok. Közölték azt is, hogy a villámtöltés (egyenáramú vagy DC töltés) percekben mérhető, általában 20-60 percig tart az akku méretétől és a töltöttségtől függően. Ha azonban valaki a gyorstöltést – váltakozó áramú vagy AC töltés – választja, akkor számoljon azzal, hogy több órát is igénybe vesz a művelet.

A szövetségtől figyelmeztetnek arra is, hogy a pár éve még megszokott ingyenes töltés már nem jellemző, elvétve találni ilyen helyeket, és ott sorban állásra lehet számítani. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy klímával, több utassal és csomaggal megrakva nagyobb fogyasztással kell számolni az elektromos autók esetében is, ráadásul nem árt tudni, hogy ezeknél a fogyasztásnövekmény nagyobb, mint a hagyományos autók esetében. Sokan nem tudják, hogy a hűtés például 20 százalékkal is csökkentheti a hatótávot.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

2024.04.17. 17:24

Durva csalás áldozatai lettek Taylort Swift brit rajongói

2024.04.17. 12:00

Hosszú szünet után, Shakira ismét turnéra indul

2024.04.17. 08:00

Óvd a denevérekelt! Ma van a denevérek világnapja

2024.04.16. 16:00

Alle Farben is érkezik a SopronFestre

2024.04.16. 14:00

Többet tévézünk, mint az európai átlag

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő