Märcz Tamás, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, illetve a játékosok is csalódottan értékeltek szerda este az olaszoktól elszenvedett negyeddöntős vereséget követően a hazai rendezésű világbajnokságon.

“Természetesen mindenki, így én is csalódott vagyok. Ugyan tudtam, hogy nagyon nehéz meccs lesz, de bíztam abban, hogy a játékosok rutinja, minősége meghozhatja a kívánt eredményt” – összegzett az Európa-bajnoki címvédő, olimpiai bronzérmes együttes kapitánya.
“Úgy kezdtünk, ahogyan kellett, tisztában voltunk vele, hogy sok ítélet lesz mindkét oldalon, nekünk pedig ezekből kell majd lehetőséget szerint minél többet kihozni. Azonban jöttek a fegyelmezetlenségek, nem arra az emberre mentünk, akire kellett volna, és túl sok akciógólt kaptunk, ami nem fér bele. Fájó, hogy nem tudtuk abba az irányba vinni a mérkőzést, hogy az emberelőnyös és az emberhátrányos szituációkon múljon a dolog” – mondta Märcz Tamás.
A kapitány megjegyezte, sok volt a rossz passz, a rossz választás, nem azokat a helyzeteket választották, amelyek eredményre vezethettek volna, pedig lehetőség volt rá bőven.

A csapatkapitány Varga Dénes arról beszélt, meglepte, hogy az elején ők vezettek, ugyanakkor abban már csalódott, hogy a folytatásban csak üldözték világbajnoki címvédő riválisukat: “Azt hittem, fizikálisan és mentálisan is jobban fogjuk bírni ezt a meccset. A saját teljesítménnyel sem vagyok elégedett, vissza kellene néznem azokat a szituációkat, amikor lövés helyett esetleg passzoltam, vagy amikor ellőttem, az milyen helyzet volt. Ez mind annak a jele, hogy egy játékos bizonytalan.”

Az olasz Pro Reccóval néhány hete Bajnokok Ligája-győztes Zalánki Gergő is hasonlóképpen vélekedett: “Sokat hibáztunk, volt pár védelmi megingás, amiket ők kihasználtak, amikor pedig nekünk kellett volna zárkóznunk, akkor nem voltunk türelmesek, egyénileg próbáltuk megoldani a helyzeteket, ők viszont csapatként kerekedtek fölénk, gratulálok nekik.”

A magyarok az 5-8. helyért folytatják szereplésüket, első mérkőzésüket pénteken az Egyesült Államok csapatával játsszák.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Illyés Tibor

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő