Kong határozottan életképesnek mutatkozik. A Kong: Koponya-sziget a múlt héten került a mozikba, és nem volt, aki ellenálljon neki: az USA-ban és az egész világon azonnal a toplista élére került (nálunk is több mint 50 ezren váltottak rá jegyet). Észak-Amerikában 61 millió, a világ többi részén még 81 millió dollár bevételt hozott, és ez még csak a kezdet.

És nem is az egyetlen bizonyíték rá, hogy a titokzatos szigetén hosszú idő után először emberekkel találkozó, és nagyon dühös óriás majom igazi siker.

Azt rég tudjuk, hogy ez a film bevezetője egy Godzillát és King Kongot is magába foglaló, most induló történetfolyamnak. Aki elég türelmes hozzá, hogy végignézze a film végefőcímét, az legvégül is találkozhat néhány olyan szörnnyel, amelyek majd a 2019-es Godzilla-filmben fejthetik ki igazán pusztító hatásukat, és 2020-ban is megjelenhetnek abban a részben, amelyben a két főszörny végre összeméri az erejét.

De ez mind semmi. A Kong: Koponya-sziget rendezője, Jordan Vogt-Roberts nemrégiben egy interjújában arra is célozgatott, hogy másik irányt is vehet a folytatások sora: ez a film egyik legizgalmasabb szereplőjét tenné főszereplőjévé, akit John C. Reilly alakít – és akinek (ahogy a Kongból lassacskán kiderül) egészen különös kapcsolata van a szigettel.

– A szörnyfilmek készüljenek csak el – nyilatkozta a rendező. – De én közben szívesen leforgatnám ezt a spin offot is: ott is rejtőzhet néhány nagy titok ám!

2018.04.19. 09:37

Nem áll le a partiállat

2018.09.06. 08:23

Ilyen izgalmas magyar filmet talán még nem láttál...

2017.03.20. 10:32

Guy Ritchie új filmje májusban érkezik

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő