Az énekesnő leáll a koncertekkel az Egyesült Államokban, hogy így fejezze ki, támogatja az abortuszhoz való jogot és elfogadhatatlannak tartja, hogy a döntéshozók, nők ezreinek életét veszélyeztetik az új törvény elfogadásával. Lady Gaga az utolsó fellépésén egy dalt is szentelt minden amerikai nőnek.

Az énekesnő 2020-ban, a pandémia miatt elhalasztott Chromatica Ball Summer Stadium turnéjával járja a világot, ám az európia állomások után, az Egyesült Államokban nem folytatja a koncertkörutat, hogy így fjezze ki tiltakozását a megváltoztatott abortusz törvény ellen.

„Imádkozom, hogy ez az ország végre hallassa a hangját, hogy összefogjunk, és ne álljunk le addig, amíg a dolgok helyre nem jönnek” – mondta Lady Gaga Washingtonban, az utolsó koncertjén az USA-ban, mielőtt elénekelte “a The Edge of Glory” című dalát, amelyet minden nőknek ajánlott, „akinek most aggódnia kell a testéért, ha teherbe esik.”
Lady Gagát a dal előadása közben láthatóan hatalmába kerítették az érzelmek: „Egyszerűen továbbra is hinned kell abban, hogy minden rendben lesz” – mondta az előadása közepén, megszakítva a dalt.

Az amerikai legfelsőbb bíróság júniusban felülvizsgálta, és felülbírálta a Roe kontra Wade döntését, amely országosan biztosított az abortusz jogát. Az új döntéssel a tagállamok jogkörébe utalta az abortusz jogát. A Roe kontra Wade-ügyben hozott döntésében, 1973-ban az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága kimondta, hogy az abortusz, vagyis a művi terhesség-megszakítás szabályozása a tagállamonk szintjén ellentétes az amerikai alkotmánnyal. Ezzel országosan – valamennyi tagállamban – biztosította és garantálta a nők jogát az abortuszhoz, illetve a választás lehetőségét.
Azzal, hogy most a 49 évvel ezelőtti döntést felülbírálták, az amerikai legfelsőbb bíróság tagjai lehetőséget adtak arra, hogy minden tagállam saját jogkörében döntsön az abortusz betiltásáról.

Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic/Getty Images

2024.03.29. 10:00

17 éves lett Rihanna első nagy slágere

2024.03.28. 14:00

A nő, akit imádunk: Lady Gaga 39 éves!

2024.03.28. 12:00

Újonc a Billboard kislemezlista élén!

2024.03.28. 12:00

Selfie Múzeum: kalandos szobák, utazás a filmek és mesék világába

2024.03.28. 10:00

Ezért lett Back to Black az Amy Winehouse-ról szóló film címe

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő