“Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében” – szólítja fel a színházművészeket Samiha Ayoub egyiptomi színésznő a színházi világnapra megfogalmazott üzenetében, amelyet a Nemzetközi Színházi Intézet, az ITI felkérésére írt.

A színházi világnapot az ITI kezdeményezésére 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Legelőször Jean Cocteau szövege hangzott el 1962-ben több mint húsz ország színpadain.
Az idei színházi világnapon Samiha Ayoub egyiptomi színésznő, aki művészi pályafutása során csaknem százhetven színházi előadásban, több filmben és televíziós műsorban szerepelt, fogalmazta meg üzenetét, amelyet az előadások előtt a színházakban felolvasnak.

“Miközben boldog vagyok, hogy hozzátok szólhatok, minden porcikám remeg a nyomasztó feszültségek és zűrzavaros érzések súlya alatt, amelyektől a világ mai állapotát látva mindannyian szenvedünk – színházi és nem színházi alkotók egyaránt” – fogalmaz a művész üzenetében.

Soha ezelőtt nem volt meg a lehetőségünk ilyen szorosan kapcsolódni, mint ma, és még soha nem voltunk ennyi ellentétben, ennyire távol egymástól. Ezt a drámai paradoxont a mai világunk kényszeríti ránk – hangsúlyozza Samiha Ayoub.Mint kiemeli, a színház esszenciája a tiszta emberi cselekvés, ami az életen alapszik. A nagy úttörő, Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szavaival élve: “soha ne gyere be a színházba sáros lábbal. A port és a koszt hagyd kint. Az aggodalmaid, civakodásaid, kicsinyes nehézségeid, mindent, ami tönkreteszi az életed és elvonja a figyelmed a művészetedről – tedd le az ajtóban” – írja a művész.

“Amit mi a színpadon csinálunk, az maga az élet, amit a semmiből hozunk létre, olyan, mint az izzó parázs, ami szikrázik a sötétben – világosságot és meleget ad az éjszakában. Mi a művészet fényét használjuk a tudatlanság és a szélsőségesség sötétsége ellen” – hangsúlyozza, hozzátéve: hitet teszünk amellett, hogy az élet megérdemli, hogy éljük. Arra hívlak titeket, hogy álljunk össze mindannyian, kéz a kézben és vállvetve, engedjük szabadjára a hangunkat, ahogy a színpadon szoktuk, hogy felébresszük a világ lelkiismeretét és megkeressük magunkban az ember elveszett lényegét. A szabad, toleráns, szerető, együttérző, gyengéd és elfogadó embert. Utasítsuk el a brutalitás, a rasszizmus, a véres konfliktusok, az egyoldalú gondolkodás és szélsőségesség aljas képeit” – írja a művész.

“Rajtunk kívül senki más nem képes így terjeszteni az életet. Úgyhogy terjesszük együtt a világ és az emberiség érdekében” – zárja szavait Samiha Ayoub.

A színházi világnap alkalmából több teátrum rendhagyó programokkal várja a közönséget. A Bajor Gizi Színészmúzeumban a színházi világnap alkalmából hétfőn 15 órától múzeumi teadélutánt tartanak, amelynek vendége Saly Noémi művelődéstörténész lesz, a beszélgetésen kávéházi történeteket idéznek fel.
A Jurányi Inkubátorházban a színházi világnapon Függetlenül egymással címmel beszélgetéseket tartanak a független struktúrákról. A 9 órától 17 óráig tartó esemény első, Ikonikus színházcsinálók a független szektorban című programjának résztvevője Bodó Viktor, Mundruczó Kornél, Pintér Béla és Schilling Árpád.
A Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnöksége darabbörzét rendez a színházi világnapon 15 órától a Katona József Színházban. Az eseményhez online is lehet csatlakozni. A darabbörzén az érdeklődők olyan – részben vagy teljes egészében – újonnan magyarra fordított színdarabokról hallhatnak, amelyeket a kortárs külföldi kínálatból az ITI zsűrije érdekesnek tartott a beérkezett jelentkezések alapján. A darabokat öt-öt percben mutatják be. A drámabörzét sorozatnak szánják, egy-egy alkalommal tíz darabot ismertetnek. A pitchfórumba külföldi ITI-központokat is bevonnak.
A színházi világnap alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat. A Nemzetközi Színházi Intézet magyar központja által alapított elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

2024.03.28. 08:00

Hogyan kerül Bangó Margit és Curtis egy dalba?

2024.03.27. 13:00

Ne felejtsük el hétvégén átállítani az órákat - vasárnaptól kezdődik a nyári időszámítás

2024.03.27. 10:51

Újabb sztárokat dobott a köztudatba a Sziget - Skrillex is érkezik a Nagyszínpadra

2024.03.27. 10:00

Jon Fosse írt üzenetet idén a Színházi világnapra

2024.03.27. 08:00

Megnyitották a szezont Budapesti Állatkertben

2024.03.26. 16:00

Ariana Grande továbbra is vezeti az amerikai albumlistát

2024.03.26. 14:00

Szeretünk mobillal fizetni

2024.03.26. 12:00

A nyuszi továbbra sem játéjkszer!

2024.03.26. 10:00

Új albummal tért vissza Shakira

2024.03.26. 08:00

Floridában megtiltották a közösségi média használatát gyerekeknek

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő