Valamennyi nagy világvallás tartalmazza az erőszakmentesség elveit, amelyeket erőszakmentes mozgalmak, vezetők széleskörűen idéznek.

A kereszténységben a „Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. (Lk 6,27)” jézusi kijelentés, a hinduizmusban az ahimsza („nem ártás”), a buddhizmusban a mettá elve, a taoizmus “wu wei” fogalma egyaránt erről tanúskodik.

Az erőszakmentesség 1998. november 10-én elnyerte az elfogadottság és intézményesülés rangját, mivel az ENSZ ezen a napon kinyilvánította, hogy a 21. század és 3. évezred első évtizede szolgálja a “béke kultúrájának és a világ gyermekei erőszakmentességének előmozdítását”. (Wikipedia)

2007 óta Mahátma Gandhi születésnapja, október másodika az erőszakmentesség világnapja.

Egyben ma ünnepeljük a Vegetarianizmus világnapját is!

1977-ben az Észak-Amerikai Vegetáriánus társaság alapította a Vegetarianizmus világnapját kapcsolódóan az Erőszakmentesség és béke világnapjához, szintén Mahatma Gandhi születésének napjához.

A Föld minden lényének tiszteletét, az egymásra hangolódást és az együttérzést hirdeti ez a nap!

2024.03.09. 12:09

Ma van a DJ-k világnapja

2024.03.14. 08:00

Ma van a π világnapja

2018.08.13. 10:04

Ma ünnepeljük a Balkezesek Napját!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő