Az eddigi múmiafilmekben jobbára enyhén oszlásnak indult, gyolcsba tekert férfiak alakították az ősi egyiptomi rémet, az új, Tom Cruise főszereplésével készült A múmia azonban teljesen más megközelítést alkalmaz.

Alex Kurtzman rendező eredetileg szintén férfit képzelt el múmiaként, az X-Men-filmek hatására azonban úgy döntött, hogy inkább mutáns nő lesz az új rém. „Hirtelen belém villant, hogy mi lenne, ha a múmia valamiféle mutáns nő lenne, pigmentált bőrrel és négy szemmel, ami miatt eleve örök számkivetettségre volt ítélve – mondta a rendező a CinemaBlendnek adott interjújában. – Ezzel sokkal érthetőbbek lesznek a motivációi, és olyan karakterré válik, akivel a nézők bizonyos mértékben azonosulni tudnak.”

Kurtzman azért is jó ötletnek tartotta, hogy a múmia nő legyen, mert ezzel el lehet szakadni a jól ismert hagyományoktól, és mind a múmia-filmekbe, mind az akcióhorror műfajába új lelket lehet lehelni, még ha első hallásra képzavarnak is tűnik ez a megfogalmazás.

Az új múmiát egyébként Sofia Boutella algériai táncművész alakítja, aki legutóbb szép sikert aratott a Star Trek: Mindenen túl szexi földönkívülijeként.

Fotó: Puzzlepix

2016.10.24. 13:53

Tom Cruise karrierje 10 percben

2016.07.20. 18:25

Véget ért a Múmia forgatása

2017.05.12. 12:58

Tudtad? Már van Múmia-nap!

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő