Soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés a Szigetre, három teltházas napot számlált a fesztivál, aminek összesen 565.000 látogatója volt a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már kb. egy hónap múlva ismert lehet.

„2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, melyek nem számítottak teljes napoknak – ezért csak 6 nappal számítottuk a látogatói számot – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „Mostantól azonban hét napos a program, ezért a teljes hetet számoljuk, így lehet, hogy 3 teltházas nappal számolva, majd’ 570 ezer látogatója volt az idei fesztiválnak az egy hét alatt” – tette hozzá Kádár, aki korábban elmondta, hogy egy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként a 2018-as Nagyszínpad sztárfellépőire majd’ 1 milliárd forinttal többet költöttek idén, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt még egy fél milliárddal megfejelik és már olyan nevek vannak kilátásban, akik biztosan sok látogatót szippantanak a Szigetre, közülük az elsőre hamarosan fény is derül.

Azért az idei Sziget sem szűkölködött zenei csemegékben, mint ahogy egyéb más műfajban is a legjobbakat hozta a a fesztivál, ami ismét kicsalogatta a Budapesten forgató hollywoodi sztárokat, mint például itt volt maga Borat, azaz Sacha Noam Baron Cohen, brit komikus színész, aki feleségével, Isla Fisherrel érkezett a minap Budapestre, és úgy érezte, nem hagyhatja ki a Szigetet.

De akik felléptek, ők is jól érezték magukat: MØ például itt ünnepelte a születésnapját, Lianne La Havas a pasiját is elhozta, a War on Drugs ledöbbent, hogy milyen szuper a backstage vendéglátása, Kygo és Shawn Mendes a koncertjük után pedig úgy érezték, hogy szakmát kell váltaniuk és a backstage-ben beálltak bartendernek, koktélokat keverve és sört csapolva a helyi közönségnek.

A Clean Bandit tagjai a Rádió 1 hallgatóinak is üzentek:

EXKLUZÍV!!! A Clean Bandit üzent nektek, a Rádió 1 rajongóinak! ?? #rockabye #radio1 #csakigazimaislagermegy

Közzétette: Rádió 1 – 2018. augusztus 8., szerda

Mumford & Sons a koncertjük után megosztottak az Instán egy posztot: “Felébredve az elmúlt éjszakából – olyan volt, mint egy álom. Köszönjük @szigetofficial és köszönjük mindenkinek, akik megosztották velünk ezeket a pillanatokat. Szeretjük, amit csinálunk és nagyon hálásak vagyunk”.

Shawn Mendes ezt posztolta: “Ma este csordultig telt a szívem. Köszönöm Sziget!” Dua Lipa pedig így írt: “Az első nagyfesztiválos headline show-m. Micsoda álom!”

Megérkezett a Sziget kezdete óta számolt 9 milliomodik látogató is. Egy svájci diáklány, aki először jött a fesztiválra, amiről elmondása szerint nagyon sok jót hallott már, az utolsó napon érkezett, az Arctic Monkeys koncertjére.

Jól vizsgázott a Love Revolution „Green Planet”, azaz a környezettudatos akciója. „Idén megdupláztuk az újrahasznosítható hulladék mennyiséget. Nagyjából 500.000 darabbal kevesebb szívószál fogyott, ezzel a felére esett vissza a mennyiség. A re-pohár bevezetése pedig azt eredményezte, hogy gyakorlatilag nem volt pohárhulladék Szigeten, és valóban másfél millió eldobható pohártól tudtuk mentesíteni a környezetet. Így környezetvédelmi szemponból ez minden idők legsikeresebb Sziget fesztiválja volt – állítják a szervezők.

2017.08.04. 17:40

P!NK üzent a magyar rajongóknak

2019.08.03. 15:47

A Sziget talán leglátványosabb produkciója évről-évre a Nagy Utcaszínház

2017.08.01. 09:17

Önkénteseket is vár a Sziget

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő