Az MTV újabb világsztárokat jelentett be, akik november 6-án biztosan jelen lesznek az MTV European Music Awards gálán. Színpadra lép a One Republic és a két holland szupersztár, Martin Garrix és Afrojack is, akikhez díjátadóként csatlakozik majd Nina Dobrev, Deepika Padukone, Jourdan Dunn, Winnie Harlow és Jaden Smith.

Alighogy kiadta negyedik, Oh My My című nagylemezét a One Republic, a banda máris utazik Rotterdamba, hogy élőben is előadhassák vadonatúj slágereiket az MTV EMA közönségének. Korábbi jelöléseik után idén a ‘Legjobb World Stage’ kategóriában esélyesek szobrocskára, a jelölést a 2016-os manilai MTV Evolution koncertjükkel érdemeltek ki. Az új album kiadását megelőző két év turnéja során 154 városban adott koncertet az “Apologize” című slágerrel berobbanó amerikai együttes, így a világ legkülönbözőbb pontjai is inspirálták őket az új dalok írásakor. A zenekar frontembere, a Grammy-díjas producer és dalszerző Ryan Tedder olyan legendás előadókkal dolgozott már korábban, mint Taylor Swift, Adele, Beyoncé, U2, Ellie Goulding és a Maroon 5.

A One Republic mellett szintén színpadra lép a holland sztár DJ, Martin Garrix. „Nagyon örülök, hogy újra visszatérhetek az MTV EMA színpadára. Egész évben ezt a bulit várom, így külön szenzációs, hogy idén a hazámban rendezik a díjátadót” – mondta Garrix. A DJ mellett egy másik holland születésű szupersztár is feltűnik majd a rotterdami Ahoy stadion színpadán: Afrojack immáron harmadik alkalommal koncertezik a díjátadón, ráadásul jelölt is, a DJ a ’Legjobb elektronikus’ kategóriában száll versenybe.

A fellépő sztárokhoz díjátadóként csatlakozik majd a színpadon Nina Dobrev és Deepika Padukone, akiket a 2017-ben várható xXx: Újra akcióban című filmből ismerhet a közönség, Jourdan Dunn, szupermodell, Winnie Harlow, kanadai aktivista és modell, illetve a Get Down című Netflix sorozatból is ismert Jaden Smith.

2016.10.17. 14:32

Martin Garrix hálás a rajongóinak

2016.12.29. 20:58

Hol szilvesztereznek a világ legismertebb DJ-i?

2017.10.06. 11:23

A 24 karátos élő élmény: Bruno Mars és a Coldplay

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő