Augusztus 31-én új nagylemezzel jelentkezett Eminem. A rapper minden rajongóját meglepte amikor mindenféle előzetes promó nélkül, Twitteren jelentette be a ’Kamikaze’ megjelenését, de ahogy fogalmazott, „nem akarta túlgondolni”. Az album -amelyen Dr. Dre is közreműködött producerként- egyelőre digitális verziókban érhető el a legnépszerűbb streaming alkalmazásokon keresztül, a fizikai változata pedig szeptember 14-re várható.

Az új lemezen 13 szám szerepel; ezek közül az egyik legizgalmasabb dal a ’Venom’, mely hallható lesz a -szintén ’Venom’ címen futó- legújabb Marvel-filmben is, Tom Hardy főszereplésével. A ’Kamikaze’-ra az Eminemtől már megszokott szókimondó stílus jellemző, több dalban is napjaink problémáival foglalkozik, bírálja többek között Donald Trump-ot is. A ’Kamikaze’ Eminem tizedik nagylemeze; legutóbbi albuma, a ’Revival’ 2017-ben jelent meg és első helyen debütált a Billboard 200-as listáján.

Eminem a világ egyik legsikeresebb rappere, eddigi pályafutása során 15 Grammy-díjat nyert, de felkerült a híres Rolling Stone magazin „Minden idők 100 legnagyszerűbb előadója” listájára is, ahol a „Hip Hop királyának” nevezték. Eminem 1996-ban robbant be a köztudatba, 1999-ben pedig már meg is nyerte az első Grammy-jét „legjobb rap album” kategóriában, ’The Slim Shady’ című nagylemezével. Ezt két további album és Grammy-díj követte, így Eminem lett az első olyan előadó, aki három egymást követő évben is hazavihette a díjat ugyanabban a kategóriában. 2005-2009-ig tartott egy kis szünetet, majd újult erővel tért vissza; 2009-es ’Relapse’ és 2010-es ’Recovery’ lemezei ismért Grammy-díjasok lettek, utóbbi pedig a 2010-es év legtöbbet eladott albuma lett világszerte. Eminem zenei munkássága mellett néha színészkedik is, ő volt a 2002-es ’8 Mérföld’ című film egyik főszereplője, de feltűnt a ’Ki nevet a végén’ és ’Az interjú’ című filmekben is.

2017.12.25. 17:54

Eminem történelmet írt

2019.01.24. 15:56

Eminem dokumentumfilm debütál a Sundance Filmfesztiválon

2016.08.17. 11:03

Bebe Rexha a dalszerző!

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő