Idén a Hősök tere mellett a Lurdy Házban ismét megnyílik az adománygyűjtő központ. Az új gyűjtőpont „üzembe helyezésére” azért van szükség, mert a MikulásGyár terheltsége szinte már elérte csúcspontját. Míg 2015-ben több tízezer fővárosi adakozó látogatott el a rendezvényre, a MikulásGyár  azt prognosztizálja, hogy nőni fog ajándékozók száma a jótékonysági akción...

“A tömegközlekedést használó budapestieket arra kérjük, hogy a kézben is szállítható adományokat vigyék a Lurdy Házban felállított „kis” MikulásGyárba. A központ természetesen a mindenki által megkedvelt piros kupolás üzem marad az 56-osok terén, a nagyobb csomagokat itt tudjuk fogadni” – mondta Zsolnai Endre, a MikulásGyár főszervezője.

Ugyanakkor országszerte több helyen is gyűjtőpontot állítanak fel. Bővítve a repertoárt, idén a Debrecen, a Kanizsa, a Kaposvár, a Miskolc, a Szeged, a Szolnok és a Zala Plazában is lesz MikulásGyár.

„A Magyar Vöröskereszt minden évben örömmel csatlakozik a MikulásGyárhoz, így idén is önkénteseink és munkatársaink gyűjtik majd a beérkező adományokat és juttatják el az arra leginkább rászoruló családoknak. Arra kérünk mindenkit, hogy a játékok és mesekönyvek mellett, ne feledkezzenek meg a tartós élelmiszerről sem, hiszen arra van a legnagyobb szükség” – árulta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.”

mikulas

Budapest Főváros Önkormányzata is támogatja a MikulásGyárat, ahogyan nagy segítség a közműszolgáltatók, kiemelten az FKF Zrt. és az ENKSZ-Főgáz Zrt. szolgáltatásainak igénybevétele is.

A Magyar Posta tizedik éve támogatja a MikulásGyárat, melynek keretében az ország összes postáján leadhatóak az adományok 2016. december 2-21. között. A csomagok feladása ingyenes, csak azt kell ráírni, hogy Mikulásgyár.

A Miskolc Plazában megnyitott az új gyűjtőpont, melynek támogatója a Mento Kft. Nekik köszönhetően a Plazában összegyűjtött adományok a térségben kerülnek kiosztásra.

A MikulásGyár főtámogatója, a Jakabovics Tibor által 2013-ban alapított Lavylites a kezdetektől keresi a lehetőségeket, hogy a növekedésével járó erőt a vállalkozást körülvevő közösség javára, elsősorban a beteg és nélkülözni kényszerülő gyermekek segítésére használja. Így találtak egymásra 2015-ben a MikulásGyárral, s született meg az elhatározás, hogy a sikeres együttműködést idén megismételjék…

2016.12.01. 17:38

Elindult a Mikulástroli

2017.12.05. 22:12

Három nap alatt 11.000.000 kg ajándék a Mikulásgyárban

2017.12.01. 08:08

Megnyitott a Mikulásgyár: Idén is várják az adományokat!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő