Hamarosan elindul A Nagy Duett hatodik évada Liptai Claudia műsorvezetésével. A tíz sztárpár már izgatottan készül, hogy megküzdjön a nézők és a megújult zsűri kegyeiért. Az idei évben Kasza Tibor mellé két új zsűritag érkezik Nagy Adri és Pápai Joci személyében.

Csobot Adél, Kollányi Zsuzsi, Marcellina, Tóth Andi, Wolf Kati, Gergely Róbert, Gönczi Gábor, Horváth Tamás, Szabó Ádám és Takács Nikolas párjaikkal már elkezdték a közös munkát, hogy minél szórakoztatóbb produkcióval lépjenek A Nagy Duett színpadára. Kasza Tibi zsűritagként a hatodik évadban két új társat kap maga mellé Nagy Adri és Pápai Joci személyében.

„Én is izgatottan várom az első adást, akárcsak a színpadra lépő énekesek, hogy az amatőr párjaikról ne is beszéljek. Sosem voltam hasonló szerepben, úgyhogy nagy kihívás számomra, hogy ezúttal a zsűriszékben ülök. Azt gondolom, hogy nem árulok el titkot azzal, hogy nem én leszek a zsűri legszigorúbb tagja, inkább a humor oldaláról fogom megközelíteni a produkciókat” – mondta Nagy Adri. – „Tibivel és Jocival nagyon jó viszonyban vagyunk, szerintem hasonló a humorunk is, úgyhogy biztos vagyok benne, jól kiegészítjük majd egymást” – tette hozzá.

„Nem szeretném komolyra venni a zsűrizést, ahogy a Sztárban Sztár műsorában, itt is nagy hangsúlyt fektetek majd a humorra. A nagy pillanatokat és az erős érzelmeket persze szeretném mélyen megélni, de alapvetően buliként fogom fel a feladatot, aminek nagyon örülök. Szereplőként izgulós típus vagyok, de most nincs lámpalázam, ezúttal nem én leszek versenyhelyzetben és önmagamat adhatom” – mesélte Pápai Joci.

„A Nagy Duett a televíziós karrierem első fontos műsora, így mindig különleges marad a szívemnek, mondhatni, együtt nőttem fel a műsorral. Mindegyik zsűri más és más volt, de mindenkivel nagyon jó volt együtt dolgozni. Adrival és Jocival jóban vagyunk a magánéletben is, így biztos vagyok benne, hogy ezúttal is családias, csipkelődős, vicces lesz a hangulat, és szórakoztató pillanatokban nem lesz hiány. Alig várom, hogy elkezdődjön a hatodik évad” – árulta el Kasza Tibi.

A TV2 showműsorában ezúttal is a nézők és a háromtagú zsűri dönt a hírességek sorsáról, a szavazás azonban változik. A produkciók alatt a nézők 1-10-ig pontozhatják a párosokat a TV2 Live applikáció segítségével, majd a zsűri is kiosztja pontjait. A két legkevesebb pontot gyűjtő páros közül az esik ki, akire kevesebb voks érkezik a műsor végi extra szavazáson.

2016.09.13. 09:35

A Sztárban Sztár volt a legnézettebb műsor!

2017.05.07. 22:01

Zimány Lindának és Oláh Gergőnek ért véget A Nagy Duett

2017.06.04. 21:39

Janicsák Veca és Simon Kornél nyerte a Nagy Duettet!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő