A Disney bejelentése szerint az űreposz új epizódjának címe Star Wars: The Last Jedi (Star Wars: Az utolsó jedi) lesz, és december 15-én mutatják be.

A korábban csak 8. epizódként emlegetett rész a második, amely a sorozat újraindítása, vagyis a 2015-ös Star Wars: Az ébredő Erő után a mozikba kerül.

„Nekünk vannak a legnagyszerűbb rajongóink minden létező galaxisban. Nagyra becsüljük őket, ezért azt akartuk, ők tudják meg először a Skywalker-saga következő részének címét” – írta közleményében a Disney.

A filmet a brit Rian Johnson rendezi, és Leia hercegnő szerepében látható lesz benne a december végén váratlanul elhunyt Carrie Fisher is, akinek a jeleneteit még halála előtt leforgatták.

A cselekményről nem árult el részleteket a filmstúdió, annyi azonban tudható, hogy szerepel a filmben a 7. epizódban megismert Daisy Ridley, John Boyega, Adam Driver és Lupita Nyong’o is.

A Star Wars: Az ébredő Erő minden idők harmadik legnagyobb bevételű filmje lett, a világ mozipénztárainál mintegy 2 milliárd dollár (577 milliárd forint) értékben váltottak rá jegyet, mióta 2015 decemberében bemutatták.

A Csillagok háborúja univerzumában játszódó Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetet tavaly december 16-án kezdték játszani, azóta világszerte egymilliárd dollár jegybevételt hozott. – MTI.

2017.01.12. 11:04

George Lucas egymilliárd dolláros múzeuma

2016.12.14. 11:16

Ez a hét a Star Wars-ról szól!

2016.12.28. 13:17

Carrie Fishert gyászolja a filmvilág - búcsúzunk Leia hercegnőtől

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő