Elege van Hollywoodból, gyereket akar és pihenni szeretne Kirsten Dunst. Eddig egész jól elvolt a karrierje építgetésével, ám minden megváltozott, amikor keresztanya lett. „Eszembe sem jutott, hogy szülnöm kéne, amíg kezembe nem adták a keresztlányomat – meséli a színésznő a Marie Claire UK-nek adott interjújában. – Hirtelen belém hasított, hogy én is szeretnék egy ilyen kicsit.”

A 35 éves színésznő már korábban is azt mondta, hogy öt éven belül szeretne férjhez menni és családot alapítani, de ilyen határozottan még nem jelentette ki, hogy anya szeretne lenni. Párja Jesse Plemons, akivel már gyakorlott hitvesek, a Fargo című sorozatban ugyanis férjet és feleséget alakítanak. Év elején el is jegyezték egymást, de többször is azt nyilatkozták, hogy az esküvőt nem kapkodják el. De talán most már rákapcsolnak.

Kirsten Dunst a Csábítás című dráma egyik főszereplője, amely jól szerepelt a minap a cannes-i fesztiválon: a rendező, Sofia Coppola megkapta a Legjobb Rendezőnek járó díjat. A történet az észak-amerikai polgárháború idején játszódik. Egy sebesült északi katona (Colin Farrell) egy déli bentlakásos leányiskolában lábadozik, ahol a növendékek és a nevelők érdeklődésének középponjába került. Dunst mellett Nicole Kidman és Elle Fanning a női főszereplők.

2016.12.20. 13:20

Már a mozikban az Énekelj!

2017.06.29. 12:49

Bébi lazán nyomja

2019.07.01. 13:20

A Trónok harca rendezője új filmre készül

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő