A teljes Harry Potter-filmsorozatot vetítik október közepén egy hétig az IMAX-hálózat válogatott mozijaiban – értesült a Variety.com. A rendkívüli Harry Potter-maratont a Legendás állatok és megfigyelésük című produkció megjelenése elé időzítette a Warner Bros. filmstúdió.

A november 18-án debütáló film a Potter-saga előzményfilmjeként készült el, a főszerepét Eddie Redmayne alakítja.
A nyolc Harry Potter-filmet október 13-tól láthatják a nézők válogatott IMAX-mozikban az Egyesült Államokban és Európában is. A sorozat első két alkotását, a Harry Potter és a bölcsek köve és a Harry Potter és a titkok kamrája című epizódokat először vetítik IMAX-filmszínházakban.
Az egyhetes vetítéssorozat keretében a Legendás lényekből is láthatnak majd részleteket a nézők, Los Angelesben és Londonban pedig az új produkció szereplői is megjelennek a közönségtalálkozókon.
A Harry Potter-filmekre mindeddig 216 millió dollárért (60 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők világszerte az IMAX-mozikban. A nyolc film teljes mozis bevétele pedig globálisan 7,7 milliárd dollárra (2123 milliárd forintra) rúg.

2016.12.09. 14:28

Jennifer Aniston és Katy Perry is irtó dögös volt

2017.03.08. 10:11

Minden idők legnagyobb filmes szörnyetege a mozikban

2017.04.11. 12:19

Csütörtöktől mozikban Ewan McGregor első rendezése

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő