A multi-platina, és többszörös Grammy-díjas pop ikon, Britney Spears 9 év után visszatér az MTV VMA színpadára. A szupersztár hamarosan megjelenő, Glory című albumáról adja majd elő a Make Me című dalt, amelyben a feltörekvő rapper, G-Eazy is közreműködik.

A duó mellett a rajongók szintén élőben láthatják és hallhatják Nick Jonast és Ty Dolla $ign-t augusztus 28-án, a New York-i Madison Square Gardenben, illetve az MTV-n és a VIVA-n augusztus 29-én 22:00-kor.

Az idei Video Music Awards nagy visszatérője, Britney Spears, és a szólóénekesként fellépő Nick Jonas is látványos vírusvideóval jelentette be, hogy színpadra lép idén a Madison Square Gardenben. Britney egy Los Angeles-i, míg Nick egy brooklyni videoművész kreatív alkotásával árasztotta el a közösségi oldalakat: így közölték, hogy különleges fellépésekkel várják a rajongókat. Britney-t senkinek nem kell bemutatni, hiszen egy csapásra világsztár lett, amint 1999-ben megjelent első, Baby One More Time elnevezésű lemeze. Ennek címadó dalát elő is adta a ’99-es Video Music Awardson, a Tearing Up My Hearttal együtt. Ezzel a díjátadó egyik legnépszerűbb fellépőjévé vált, és minden évben nagy port kavart, ha színpadra lépett. 2001-ben például egy pitonnal a nyakában énekelt, 2003-ban pedig Madonnával váltott csókjáról beszélt mindenki. A világszerte csaknem 100 millió eladott lemezzel büszkélkedő énekesnő a VMA színpadán, Make Me című újdonságát adja majd elő, a felvételen a feltörekvő rapper, G-Eazy is közreműködik, aki 2016 egyik legígéretesebb tehetségének számít a hip-hop műfajában.

Nick Jonas is hasonló kollaborációra készül az MTV augusztus 28-i díjátadóján: ő Ty Dolla $ignnal, a kaliforniai rapperrel és R&B dalszerzővel adja elő  Bacon című dalát. Nick Jonas már évek óta bizonyítja, hogy tehetséges színész és zenész, 2014 óta viszont szólóelőadóként is járja a színpadokat. Két éve megjelent első albuma gyorsan dupla-platinalemez lett, így Nick azt is megmutatta, hogy nem csak testvéreivel együtt, hanem egyedül is megállja a helyét.

Forrás: http://www.mtv.com/vma

Fotó: Puzzlepix

 

2016.10.18. 16:13

Bebe Rexha vezeti az idei MTV EMA-t

2017.03.21. 20:18

Az MTV Movie Awards mostantól tévésorozatokat is díjaz

2016.08.25. 08:20

Ariana Grande rúzskirálynő lett

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő