Cáfolta a Los Angeles-i rendőrség csütörtökön azokat az amerikai médiaértesüléseket, amelyek szerint gyermekbántalmazás gyanúja miatt vizsgálatot folyik Brad Pitt ellen. “Semmiféle gyermekbántalmazás miatt nem folytatunk vizsgálatot Brad Pitt ellen. Semmilyen illetékességi körünkbe eső bejelentés nem érkezett hozzánk” – közölte Jenny Houser rendőrtiszt a Fox News-zal. Az illetékes hozzátette, azt azonban nem kommentálhatja, hogy más kormányzati szerv folytat-e vizsgálatot.

A Los Angeles megyei gyermek-és családsegítő szolgálat illetékese azt közölte, hogy tilos számukra kommentálni azt, folyik-e, vagy sem bármilyen vizsgálat valaki ellen.

A TMZ.com celebportál adta hírül csütörtökön, hogy gyermekbántalmazás gyanúja miatt vizsgálatot folyik Brad Pitt ellen, aki állítólag “szóban” és “fizikailag” is durva volt egyik gyermekével. Az esetet ismerő forrás szerint az incidens múlt hét szerdán történt Angelina Jolie és Brad Pitt magánrepülőgépén. Pitt állítólag dührohamot kapott a fedélzeten és kiabált, valamint fizikailag is agresszív volt az egyik gyerekkel. Szemtanúk szerint miután a gép leszállt, a színész tovább forrongott a kifutópályán, majd megpróbált elhajtani a helyszínről. Jolie és a házaspár néhány másik gyermeke is jelen volt az incidensnél.
A forrás szerint a történteket valaki a repülőről, vagy a kifutóról jelentette be névtelenül a Los Angeles megyei gyermek- és családsegítő szolgálatnak, amely most a Los Angeles-i rendőrséggel együtt folytat vizsgálatot a színész ellen. Jolie-t és Pittet már állítólag kihallgatta a szolgálat, amely a gyerekekkel is szeretne beszélni. A névtelen bejelentő által elmondottak alapján a színész ittas volt az eset idején.
Egy másik forrás szerint az incidenst követően Pitt nem tért vissza feleségével és gyerekeikkel a Los Angeles-i családi otthonukba, ami állítólag nem volt szokatlan, a színész ugyanis gyakran töltötte hotelben az éjszakát, ha összevesztek feleségével.
Egy Pitthez közeli forrás szerint a színész nem veszi félvállról a vizsgálatot.
“Nagyon komolyan veszi a dolgot, és kitart amellett, hogy nem bántalmazta a gyermekeit” – fogalmazott a forrás.
Brad Pit hivatalos képviselője nem válaszolt csütörtökön a sajtó megkeresésére.

 

A 41 éves Jolie hétfőn adta be a válókeresetet férje ellen kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Az Oscar-díjas színésznő továbbá bejelentette, hogy meg akarja kapni hat gyermekük felügyeleti jogát. A színésznő arra kérte a bíróságot, hogy Pittnek csak láthatást biztosítson.
A sztárpár válásának híre óta a bulvársajtóban számos találgatás merült fel a lehetséges okokról, ezek közé került most a gyermekbántalmazás gyanúja is.
Jolie és Pitt tízévi együttélés után 2014-ben házasodott össze, a Brangelinaként emlegetett álompár házasságának felbomlása bejárta az egész világsajtót. A két sztár ugyanakkor magánélete tiszteletben tartását kérte a médiától.

Forrás: MTI

2016.09.13. 10:14

Angelina Jolie megszervezte saját temetését

2017.10.31. 08:23

Titokban megnősült Kasza Tibi

2016.12.19. 11:14

Sia férje válni akar

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő