Paris Jackson panasza miatt nem sugározza a Sky tévécsatorna a Michael Jacksonról szóló tévésorozat-epizódot – számolt be róla a BBC News.

Paris Jackson kijelentette, hogy “mélységesen megbántotta” az, ahogy apját ábrázolták a filmben.
A félórás epizód a Sky Arts Urban Myths sorozatában ment volna adásba. A csatorna azonban pénteken közölte, hogy nem vetítik le. Hangsúlyozták, hogy “nem volt szándékukban bárkit is megbántani” a műsorral, mindössze egy állítólag megtörtént epizódot akartak feleleveníteni Jackson életéből. A Sky hozzáfűzte, hogy a Jackson szerepét eljátszó Joseph Fiennes is egyetért a döntéssel.
A film azt mesélte volna el, hogyan utazott Jackson New Yorkból Los Angelesbe Elizabeth Taylor és Marlon Brando társaságában a metropoliszt ért szeptember 11-i terrortámadás után.

 

Fiennes korábban elmondta, mennyire meglepte, hogy tavaly őt kérték fel Michael Jackson szerepére.
Jackson lánya az epizódot beharangozó videó megtekintése után, egy Twitter-üzenetben közölte: “hányingere lett” attól, ahogy apját ábrázolják. Mint írta, felháborította “a nyilvánvaló inzultus, amely nem csak néhai apja, hanem keresztanyja, Elizabeth Taylor ellen is irányult”.
“Hol marad a tisztelet?” – tette fel a kérdést Paris Jackson hangsúlyozva, hogy apja és Taylor is egész életükben keményen dolgoztak, hogy maradandót alkossanak. “Szégyenteljes ábrázolás” – bírálta a műsort a sztár lánya.
Több mint 20 ezren írták alá a petíciót, amely a félórás műsor bojkottjára szólított fel. Az indítvány különösen azt kifogásolta, hogy Jacksont nem fekete színész, hanem Fiennes alakította.
“Könnyű belátni, hogy a történetből meggyőző film születhetett volna – azt azonban nehéz megérteni, hogy miért választották a Szerelmes Shakespeare színészét a világ egyik legnagyobb fekete zenészének szerepére” – fogalmaztak a petíció elindítói.
Michael Jackson 2009-ben, 50 éves korában hunyt el. – MTI.

2024.01.16. 09:50

Ünnepeld velünk a Rádió 1 Születésnapját a nyár legütősebb buliján!

2024.04.19. 14:00

Böretönbe kell vonulnia Harry Styles zaklatójának

2024.04.19. 12:00

Dua Lipa is felkerült a Time magazin legbefolyásosabb személyiségek listájára

2024.04.19. 10:00

Kate Hudson tud énekelni, és ezt meg is mutatja

2024.04.19. 08:00

Hétvégén Vivicittá - forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban

2024.04.18. 16:00

Újabb cukisággal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

2024.04.18. 14:00

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

2024.04.18. 12:00

Amilyen pici ez a vámpírlány, akkorát alakít

2024.04.18. 12:00

A Real Madrid a BL-címvédők "gyilkosa"

2024.04.18. 10:00

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

2024.04.18. 08:00

Minden 30 év alatti milliárdos örökölte a vagyonát

További hírek

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő