A Magyar DJ és Producer Egyesület (“DJ Szövetség”), valamint a Ballantine’s whiskyket forgalmazó Pernod Ricard által rendezett díjátadó gálára, “Az Év DJ-je” megmérettetésre az Akvárium Klubban került sor, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A 2016-os év legjobb DJ-i és producerei több száz kolléga és rajongó jelenlétében vehették át a nekik járó elismeréseket. A szakmai zsűri döntése alapján a Mainstream kategóriában a Rádió 1 DJ Factory című műsorának csütörtök esti DJ-je, NEWIK nyert!

A Ballantine’s oldalán lebonyolított közönségszavazáson a Mainstream kategória győztese idén újra Metzker Viktória! Ugyanebben a kategóriában a szakma és közönség döntése alapján is a 3. hely Droplexé! Szintén a A Dj Factory lemezlovasa, Andro pedig a Ballantine’s True Music DJ különdíját vehette át! Gratulálunk!

andro

A DJ Szövetség által koordinált szakmai szavazás első fordulójában a közel 1000 tagot számláló szervezet tagjai, a profi DJ-k bárkit jelölhettek, összesen négy hazai és két külföldi kategóriában. A legtöbb jelölést kapott 20-20 név ezután továbbment a második fordulóba, és közülük kerültek ki a későbbi győztesek, mind a szakmai, mind pedig a közönségszavazás során. A Magyar DJ és Producer Egyesület elnöksége által minden évben alapos megfontolás után odaítélt Életműdíjat ebben az évben Török János kapta, akit túlzás nélkül szinte minden DJ személyesen ismer és barátjának tekint; Jani több évtizeden keresztül, akár az OSZK vezető oktatójaként, akár informális keretek között ezreknek tanította meg a szakma fortélyait, és segítette a fiatal DJ-ket az előrejutásban.

dj

A nyertesekről:

Az év felfedezettje mezőnyben a harmadik Jackwell, a második Strong R. lett, a győztes pedig Willcox.

Az év producere kategóriában az előző két évben győztes Stadiumx (Dave Martin és Sullivan) lett a harmadik, a három évvel ezelőtti győztes Crazibiza (Agebeat és Tommyboy) a második, a győzelmet pedig Bahlzack szerezte meg.

Az év külföldi underground DJ-je Carl Cox lett (mögötte Rene Amesz és Fritz Kalkbrenner), az év külföldi mainstream DJ-je cím birtokosa pedig az idén Calvin Harris (a további két helyezett Don Diablo, illetve Robin Schulz). A közönségnél underground-ban szintén Carl Coxé a győzelem, mainstream-ben pedig Timmy Trumpet kapta a legtöbb szavazatot. Az év hazai underground DJ-je kategória győztese a közönségszavazáson Chris Lawyer aki a szakmától a harmadik helyet szerezte meg. A második a producer kategória győztese, Bahlzack, a dobogó legfölső fokára pedig a tavalyi győztes, Jumodaddy állhatott! fel idén is!

Az Ballantine’s Music Awards-on a New Level Empire Bárány Attilával állt színpadra egy különleges produkcióval.

Fotó: DJ Szövetség

2016.09.17. 15:23

Elkészült Metzker Viktória és Newik új videoklipje

2017.07.03. 13:50

A Cooky Show-ban hallhatjátok először Newik újdonságát!

2018.01.22. 13:42

Megérkezett Newik újdonsága

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő