Összesen 18 kategóriában (12 hazai és 6 külföldi) a zenei újságírókból, rádiósokból, zenészekből, producerekből és további szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján dőlt el, melyek voltak az elmúlt év legkiemelkedőbb zenei alkotásai.

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele a Turbo Lullabies For Awakening című albuma (kiadó: Pongo Pongo Collective) lett, a hazai modern pop-rock kategóriában (akárcsak tavaly) a WellHello futott be, ezúttal Elnöki ügy/Gyere és táncolj/Késő már/Emlékszem, Sopronban című dalaival (Magneoton). Az év hazai alternatív vagy indie rock albumának vagy hangfelvételének a Vad Fruttik Tudom milyen (Megadó Kiadó) című lemezét választották.

Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele a Brains Stand Firm/Balance című két száma lett (Beats Hotel Records), a hazai rap vagy hip-hop felvételek között Deniz dalcsokra, A nép hangja/Csoda/Elegem van/Holnapután/Sehogysejó (DENIZ Music), a hazai hard rock vagy metál kategóriában az Ozone Mama Sonic Glory című anyaga (szerzői kiadás) győzött.

Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele Kis Grófo Bulibárója (Snapsz-R) lett, a hazai kortárs szórakoztató zenei kategória győztese Szűcs Gabi és a Tűsarkú lépteim (1G Records), az év hazai gyermekalbuma Gubás Gabi Bergengóciából jöttünk-je lett, az év felfedezettje a Margaret Island (Gold Record). Az év hazai dzsessz albuma kategóriában a Balázs Elemér Group 15/Örök szerelem című lemeze (Hunnia Records) bizonyult a legjobbnak, az év hazai világ- vagy népzenei albuma a Firkin Finger in the Pie (Pump Jump Records) című produkciója lett. Idén is díjazták azon külföldi kiadók lemezeit, amelyek a hazai piacon is jelen vannak.

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele Adele 25-ja (XL Recordings/Bertus), az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele Ellie Goulding Deliriumja (Universal Music), az év külföldi alternatív vagy indie rock albuma a Tame Impala Currents-e (Universal Music) lett. A külföldi hard rock vagy metál kategóriában az Iron Maiden The Book of Souls című CD-je (Magneoton/Warner Music), a külföldi elektronikus zenei albumok között Kygo Firestone (Sony Music) című anyaga, a külföldi rap/hip-hop előadók között WEEKND Beauty Behind The Madness (Universal Music) című munkája futott be.

A gálaesten életműdíjat kapott Frenreisz Károly, a Skorpió alapítója, a Metro és az LGT egykori tagja, valamint Hegedűs László koncertszervező.

A díjnyertes előadók közül többen is felléptek: színpadon láthattuk a kortárs szórakoztató zenei kategória győztesét, Szűcs Gabit és a Stereoswing nevű formációját is, a hard rock/metal kategória díját meggyőző fölénnyel nyerő, a szélesebb közönség előtt talán még kevésbé ismert, de igen kiváló Ozone Mama zenekart, valamint az év felfedezettje díjat bezsebelő Margaret Islandet, utóbbit ráadásul egy, kizárólag erre az alkalomra készült közös produkcióban Lotfi Begivel és Mező Misivel. Szintén Fonogram-exkluzívként szerepelt a Budapest Voices, akik a Kowalsky meg a Vega dalából készült átdolgozásukat adták elő… Kowalskyval! Duettet énekelt Hien és Pál Dénes, valamint a fináléban az idén húszéves Hooligans játszotta el új, “Éljem túl” című dalát, melynek kellős közepén egyszer csak átcsaptak az “Azt beszéli már az egész város” akkordjaiba, amibe beszállt maga az eredeti szerző és előadó, az idei életműdíjas, Frenreisz Károly is!

MTI, Rádió 1

Fotó: facebook.com/fonogram

2017.01.24. 10:25

Itt az új Little Mix dal!

2017.01.11. 10:35

Megállíthatatlan a Kaliforniai álom!

2016.07.19. 20:44

Újra "támad" Dua Lipa

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő