Az államalapítás ünnepén országszerte több mint százötven olyan tűzijátékot terveznek, amelynek megtartása engedélyhez kötött.

A tűzoltók nemcsak a rendezvények előzetes tervét, hanem a pirotechnikai eszközök biztonságos telepítését, a biztonsági távolság betartását és a menekülési útvonalakat is ellenőrzik. Budapesten idén a múlt évhez képest más helyszínekről lövik fel a pirotechnikai eszközöket: a Dunán a Lánchíd és a Margit híd között három uszályról, valamint a Lánchíd északi oldaláról. A több ezer bomba, római gyertya, mozsár és egyéb pirotechnikai eszköz tűzvédelmi szempontból biztonságos felhasználását a helyszínen összesen 70 tűzoltó biztosítja 16 technikai eszközzel. A Duna érintett szakaszán három rohamcsónak és a Szent Flórián tűzoltóhajó is végig készenlétben lesz.

A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy mielőtt elindulna az ünnepi rendezvényekre, tájékozódjon az időjárási előrejelzésről, illetve az érvényben lévő vagy várható meteorológiai riasztásokról, a rendezvényen pedig minden esetben tartsa be a szervezők és a hatóságok utasításait.
Augusztus 20-a az államalapítás és államalapító Szent István király emlékére hivatalos állami ünnep. Az ünnepi rendezvényeket idén először a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezi.

MTI

2019.08.16. 08:43

Országszerte ellenőrzik a tűzijátékokat

2017.08.15. 14:05

Sok kutya fél a tűzijátéktól, figyeljünk rájuk!

2017.08.01. 08:03

Megújul az augusztus 20-i tűzijáték

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő