Március 30-án mutatják be a hazai mozikban a Páncélba zárt szellem című filmet. Alig várjuk! Ez az izgalmas, lenyűgöző akcióthriller a nagysikerű manga és a több folytatást megért kultanime élőszereplős filmváltozata Scarlett Johannson főszereplésével.

A közeljövőben járunk. Az Őrnagy (Scarlett Johansson) egyedi példány: egy szörnyű baleset után megmentették az életét és tökéletes robotkatonává fejlesztették, akinek az a dolga, hogy elfogja a világ legveszélyesebb bűnözőit. Amikor a terrorizmus szintet lép azzal, hogy már be lehet hatolni az emberek tudatába, s ezáltal irányíthatóvá válnak, egyedül az Őrnagy képes arra, hogy szembeszálljon e fenyegetéssel. Miközben arra készül, hogy legyőzze az új ellenséget, az Őrnagy megtudja, hogy addig hazugságban élt: az életét nem megmentették, hanem ellopták. Semmi nem tudja megakadályozni abban, hogy fényt derítsen a múltjára, hogy megtudja, ki tette ezt vele és hogy megakadályozza, hogy mások is hozzá hasonló sorsra jussanak. A film alapjául a kultikus japán manga, a Páncélba zárt szellem szolgált…

Fotók a párizsi premierről:

panc panc

Siró Maszamune 1989-ben jelentette meg Páncélba zárt szellem című mangáját (japán képregény), amely azóta világszerte hatalmas rajongótáborra tett szert, Steven Spielberget, James Cameront és a Wachowski nővéreket is beleértve. A mangából idővel komoly médiafranchise nőtt ki, két kultikus animációs film és két tévésorozat készült, továbbá regények, videó- és mobiljátékok születtek.

Az elmúlt három évtizedben a Páncélba zárt szellem rajongótábora egyre nőtt, hiszen üzenete egyre aktuálisabbá vált. „Filmünk elgondolkodtató tanmese a technológiáról – mondja Avi Arad producer, a Marvel Studios korábbi alapító vezérigazgatója. – A történet érdekes filozófiai kérdéseket vet fel futurisztikus környezetben, de reflektál a mostani valóságra is. Arról szól, hogyan határoz meg bennünket a múltunk vagy az aktuális tetteink. A Páncélba zárt szellem ezt a problémát nagyszabású, izgalmas akciófilm keretein belül dolgozza fel.”

A film akkor kapott zöld utat, amikor Avi Arad elmondta az ötletet Steven Spielbergnek – illetve nem is ő, hanem egy segítőtársa, akire nem is számított. „A malibui tengerparton botlottam Stevenbe és kislányába – emlékszik vissza Arad. – A kislány minden elképzelhető dolgot tudott a Páncélba zárt szellemről, úgyhogy ő adta elő helyettem a filmötletet. Ezzel már sínen is volt a film.”

2008-ban Spielberg és a DreamWorks megszerezte az eredeti mű élőszereplős megvalósításának jogait, aztán nyolc hosszú évbe telt, mire megszületett a megfelelő forgatókönyv, illetve meglett a rendező és a főszereplő.

2017.07.14. 20:02

Videó, melyből kiderül milyen lesz a Rossz anyák karácsonya!

2016.09.08. 14:34

Ben Affleck elképesztő tempót diktál

2019.03.28. 08:45

Az eltűntek: izgalmas pszichológiai thriller érkezett a mozikba!

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő