Nyár, szerelem, egy kis őrültség… mi kellhet még? Jó zene. A Pappa Pia (bemutató: augusztus 15.) valószínűleg mindent szállít majd, amiért érdemes nyáron moziba járni. A Szabó Kimmel Tamás, Stohl András, Ostorházi Bernadett és Nagy Feró főszereplésével, Reviczky Gábor,  Korda György meg nagyon sok fiatal színész közreműködésével készült vígjáték egy romkocsma feltámasztásán ügyködő széllelbélelt csapat és egy közeli szuperdiszkót üzemeltető maffiózó (őt játssza Stohl) küzdelméről szól – miközben a szereplők a hetvenes évek legnagyobb magyar slágereinek újrahangszerelt változatát éneklik.

És nem hiába.

A film főcímdala a Minden nap nyár (Kell egy kis őrültség!) három héttel a film premierje előtt máris elindult a slágerré válás útján. Lofti Begi és Myra száma, amelyet a filmben Szabó Kimmel Tamás énekel, e héten került a rádiók műsorára, és azonnal a MAHASZ hivatalos Magyar Rádiós Top 40-es listájának a 13. helyére került: vagyis ez a 13. legtöbbször játszott hazai rádiós sláger. A statisztikából az is kiderül, hogy 24 rádiócsatorna döntött már mellette, és az elsöprő többség a Begi remixet választotta – vagyis kb. 5,4 millióan hallották már (és valószínűleg dúdolják azóta is), hogy Kell egy kis őrültség! A Pappa Pia-val meg is kapják majd…

2017.04.20. 09:40

Alibi.com – Ne hagyd ki az év francia vígjátékát

2017.04.12. 08:49

Ezen héten a legkisebbek legnagyobbika érkezik a mozikba

2018.08.01. 16:00

Őszinte dokumentumfilmmel jelentkezik Kesha

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő