Pitbull Grammy-díjas amerikai rapper csillagot kap a Hírességek sétányán Hollywoodban – jelentette be a csillagok ceremóniáját szervező cég szerdán a honlapján. Ana Martinez producer szerdai közleményében írta: “A világot elbűvöli Pitbull tehetsége és története. Hollywood közössége tárt karokkal várja őt, munkáját pedig azzal ünnepli meg, hogy elhelyezi a nevét a világ egyik legnevesebb sétányán”.

A 2584. csillagot leleplező ceremónia július 15-én lesz, a Hírességek sétánya portálján élőben lehet követni.

A Timber és a Times of Our Lives előadója kubai szülők gyermekeként született Floridában, polgári neve Armando Christian Perez. Debütáló albuma, a M.I.A.M.I. 2004-ben jelent meg, idén pedig már a tizediket adja ki Climate Change címmel.
Albumaiból világszerte mintegy hatmillió, dalaiból 70 millió kelt el, 15 országban voltak slágerlistát vezető számai.
Pitbull írta a 2014-es labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalát, ezen kívül filmzenét is szerzett, többek közt a Halálos iramban 7 és A Madagaszkár pingvinjeiben hallhatók a számai.

Forrás: MTI, fotó: Puzzlepix

2016.10.06. 13:58

Szólóban is bmutatkozik a Chainsmokers énekesnője

2016.10.13. 13:33

Néha kell egy kis Rock'n'Roll

2016.09.06. 16:40

Még mindig nem vesszük komolyan a jelszavakat

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő