Esküdtszéknek kell döntenie arról, hogy a nemzetközi popvilág aktuális sztárja, Ed Sheeran plagizált-e Marvin Gaye amerikai soulzenésztől.

Egy New York-i kerületi bíró döntött így csütörtökön, mondván, hogy “jelentős hasonlóságok vannak” a Thinking Out Loud című Sheeran-sláger és a néhai amerikai énekes és dalszerző 1973-as száma, a Lets Get It On “több zenei eleme között”.

A 27 éves brit szupersztár arra kérte a bírót, hogy utasítsa el a keresetet, amelyet a Lets Get It On-t a néhai zenésszel közösen komponáló Edward Townsend producer örökösei nyújtottak be ellene szellemi tulajdon ellopása címén. Sheerant, társszövegíróját és lemezkiadóját egyebek közt azzal vádolják, hogy ritmust és dallamot használt fel az 1973-as dalból Thinking Out Loud című slágeréhez.

A többszörös Grammy-díjas angol énekes-dalszerző ügyvédei visszautasítják a plágiumvádat, szerintük a Sheeran-dalt “komor, melankolikus hangok jellemzik, amelyek hosszan tartó, romantikus szerelemre utalnak, miközben a Lets Get It On egy szexuális himnusz”.

Ugyanez a bíró illetékes egy másik keresetben, amelyet a Structured Asset Sales (SAS) nevű cég nyújtott be Ed Sheeran ellen. A Lets Get It On szerzői jogainak egy részét birtokló cég 100 millió dollárra perli a brit popsztárt. Sheeran óriási sikert aratott a Thinking Out Loud-dal, a szám legalább tíz országban került a slágerlista élére, a YouTube-on 2,6 milliárd alkalommal töltötték le. A második stúdióalbuma számára 2014-ben felvett szerzeménnyel az énekes elnyerte a 2015-ös év dalának járó Grammy-díjat. Ugyanezen album egy másik sikerszáma, a Photograph kapcsán is plágiummal vádolták meg a brit énekest, ez a kereset peren kívüli – ismeretlen tartalmú – egyezséggel zárult 2017-ben. A perben Martin Harrington-Thomas Leonard dalszerzőpáros 20 millió dollárt követelt Sheerantől arra hivatkozva, hogy a dal 39 hangjegynyi egyezést mutat 2009-es sikerszámuk, az Amazing refrénjével.

Forrás: MTI

2018.05.11. 08:24

Rich List: Ők a leggazdagabb brit zenészek!

2018.02.13. 10:31

Ed Sheeran zenél Harry herceg esküvőjén

2017.10.16. 14:18

Ed Sheeran balesetet szenvedett

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő