Prince emléke előtt tiszteleg egy új lila árnyalattal a néhai zenész hagyatékának kezelői és a neves Pantone Intézet, amelynek egyik fő tevékenysége, hogy meghatározza az új szezonok trendszíneit.

 

Az új színárnyalat a Love Symbol #2 nevet kapta, amely egyszerre utal arra a szimbólumra, amelyet Prince egy ideig fellépő névként használt, valamint arra a lila színű Yamaha zongorára, amelyet külön neki készítettek – írta a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.
Karrierje során Prince neve összefonódott a lila színnel, egyebek között a világsztárságát bebetonozó 1984-es Purple Rain album, valamint az azonos című film révén.
“Megtiszteltetés volt számunkra, hogy részt vehettünk a Love Symbol #2, a Prince emlékének szentelt lila árnyalat megalkotásában” – húzta alá közleményében Laurie Pressman, a Pantone Intézet alelnöke.
Pályafutásának négy évtizede alatt Prince több mint 100 millió albumot adott el világszerte, számos dala landolt a slágerlisták élén. 1977-ben kötött szerződést a Warner Bros kiadóval, amellyel pályafutásának legsikeresebb albumait, köztük a Purple Raint és a Sign o’the Timest adta ki.

1993-ban azonban az együttműködésük megszakadt, Prince ekkor változtatta meg a fellépő nevét egy szimbólumra, és csak 2000-től kezdte magát ismét Prince-nek nevezni.
A legendás zenészt 2016 áprilisában Paisley Park-i otthonának liftjében találták holtan. Az 57 éves popsztár a fentanil, egy igen erős szintetikus fájdalomcsillapító véletlen túladagolásában vesztette életét a halottkémi jelentés szerint.

Forrás: MTI, fotó: Billboard.com

2017.04.21. 13:58

Megtíltották Prince eddig ismeretlen dalainak kiadását

2018.09.13. 07:36

Bruno Mars tagadta, hogy ő alakítaná a legendás zenészt egy készülő filmben

2018.02.05. 09:37

Elárverezik Prince személyes tárgyait

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő