Ha egy összeesküvéses elmélet felüti a fejét, gyorsabban terjed, mint a novemberi nátha. Egyre több rajongó meggyőződése, hogy az ŰrDongó című Transformers-film nem csupán az alakváltó robotos franchise megújítása, hanem egyben egy teljesen új sorozat nyitánya is.

Eredetileg arról volt szó, hogy az ŰrDongó klasszikus spinoff, vagyis egy sikeres széria olyan leágazása, amely az egyik szereplő eredettörténetét meséli el. Ennek jegyében a hamarosan látható produkcióban a magát Volkswagen Bogárnak álcázó sárga robot és egy lázadó kamaszlány (Hailee Steinfeld) barátságának kalandos kibontakozását kísérhetjük figyelemmel. Most azonban az az elmélet terjed, hogy ez a produkció valójában a Transformers- és a G.I. Joe-univerzumok egyesítését harangozza be. Évek óta kering ugyanis stúdióberkekben az az ötlet, hogy a robotokat és a szuperkatonákat össze kellene hozni egy új sorozatban, ahogyan a Marvel korábban önálló képregényhősei is kalákában küzdenek az utóbbi időben.

A nagy egyesítés kulcsa az ŰrDongó egyik főszereplője, John Cena lenne, aki titokzatos katonatisztet alakít. Egyes rajongók szerint ő maga G.I. Joe, aki a következő részben felfedi valódi énjét, és bajtársaival nyilván csatlakozik a pozitív kisugárzású robotokhoz.

Mindez persze csak elmélet, az ŰrDongót gyártó Paramount stúdió és a Hasbro játékgyár főnökei egyelőre azon dolgoznak, hogy a produkció új energiával töltse meg a régóta futó sorozatot.

(hazai bemutató: 2018. december 20.)

2018.04.29. 20:19

Jön az Űrdongó Hailee Steinfelddel!

2018.11.26. 15:35

Hamarosan támad az Űrdongó!

2018.12.20. 14:49

A The New York Times kritikusa rajong Hailee Steinfeld filmjéért

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő