A The Guardian brit napilap szerint ez volt az eddigi legnagyobb szabású, légi úton történt orrszarvú-költöztetés. Az állatok nyugtatót kaptak az út előtt, de nem kábították el őket teljesen, hogy állva utazzanak, de ne ijedjenek meg a szállítástól. Az edddig egyedülálló transzportálást három évig tervezték.

A harminc szélesszájú rinocérosz vasárnap érkezett meg új otthonába, a ruandai Akagera Nemzeti Parkba. A szakemberek azt remélik, hogy a parknak fontos szerepe lesz majd a faj hosszú távú túlélésében, és szaporodni fog az állomány.

A szélesszájú orrszarvúak száma Afrikában a becslések szerint 18 ezer egyedre csökkent, és a Természetvédelmi Világszövetség a veszélyeztetett kategóriába sorolta őket, mivel számuk nagyrészt a tülkük iránti kereslet miatt folytatott orvvadászat miatt csökken.
A kihalás szélén álló keskenyszájú orrszarvúakkal ellentétben, amelyek korábban Ruandában éltek, a szélesszájú orrszarvúak újonnan érkeztek az országba.

Az orrszarvúkat – 19 nőstényt és 11 hímet – a dél-afrikai Munyawana természetvédelmi terület Phinda magánrezervátumából hajtották el, Durbanból Kigaliba repültek, majd a földön szállítva jutottak Akagerába. Az állatok 40 órás, több mint 3400 kilométeres utat tettek meg.

A költöztetés a maga nemében egyedülálló volt. A szállítás megszervezése csaknem három évig tartott.
A ruandai kormány az elmúlt 15-20 évben megmutatta, hogy komolyan veszi a természetvédelem kérdését. 2017-ben 18 keskenyszájú orrszarvút telepítettek vissza, és meg is tudták óvni őket. Eddig egyetlen orrszarvú sem pusztult el orvvadászat miatt az állományból, amely azóta nőtt is. A szélesszájú orrszarvúk betelepítése a nemzeti park újjáélesztésére irányuló terv legújabb lépése.

Forrás: MTI

A fotó illusztráció: Pxhere

2022.08.18. 16:00

Már 153 Mol-kúton van ingyenes kutyachip-leolvasó

2022.08.18. 12:00

Három kultikus csík, 73 év

2022.08.18. 10:00

Két pumakölyök született a Nyíregyházi Állatparkban

2022.08.18. 08:00

Ismét támad a hőség

2022.08.17. 16:00

Tiësto & Charli XCX még forróbbá teszik a nyarat

2022.08.17. 14:00

A válasz a Nem-re: határozott IGEN!

2022.08.17. 12:00

Nagy az érdeklődés a SZIN-re - érdemes előbb karszalagra váltani a belépőt

2022.08.17. 10:00

Évente1,6 millió dollárt dobálnak a turisták a Trevi-kútba

2022.08.17. 08:00

Brüsszelben 112 kilométer/órás sebesség miatt előállítottak egy elektromos rollerest

2022.08.16. 10:00

450 ezren buliztak idén a Szigeten

További hírek

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Nigel Stately

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Andro

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő