A Tinder randiapplikáció a Sátán műve, vélekedik Anna Kendrick, a Tökéletes hang sztárja. „Szerintem azért hozta létre, hogy elpusztítson bennünket – vélekedik a szarkasztikus humoráról híres színésznő, akit 24 évesen Oscarra jelöltek az Egek urában nyújtott alakításáért.

Anna elárulta a Glamour magazin brit kiadásának, hogy boldog, amiért jelenleg van párja – hogy kicsoda, azt nem árulta el –, mert ha nem lenne, kénytelen lenne tinderezni, és ettől rögtön kiverné a víz. Ám ha már mégis tinderezne, örülne, ha valaki szimplán ghostolná – azaz szó nélkül megszakítaná vele a kapcsolatot (ghost = szellem) –, mintsem elárulná, hogy mi a baja vele. „A legtöbb ember vérig sértődik, ha valaki csak úgy egy mukk nélkül felszívódik, de én már elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni. Inkább megpróbálnám kitalálni, mi nem tetszett rajtam az illetőnek, és így nem kell egy esetleges sértést elviselnem.”

Annának arra is van haditerve, mit tenne, ha valaki illetlen képet küldene neki a Tinderen, ami egyébként bevett szokás ebben a műfajban. „Kinyomoznám, ki az anyukája, és továbbküldeném neki a képet, vagy legalábbis ezzel fenyegetném az illetőt, hadd törje ki a frász. Már a gondolattól is elégedett lennék.”

Anna Kendricket legközelebb a Tökéletes hang 3-ban láthatjuk, egy újabb acapella-viadal kellős közepén.

2016.09.19. 11:57

Anna Kendrick könyvelni tanul

2016.09.07. 12:03

Új rendezőt kapott a Tökéletes hang

2016.10.25. 09:01

Fordulatos thriller - ezt ajánljuk!

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő