Robbie Williams énekes és a kétszeres világbajnok brazil Ronaldo mellett Aida Garifullina orosz operaénekesnő jut szerephez a labdarúgó-világbajnokság csütörtöki megnyitóján.

 

A Luzsnyiki Stadionban – az Oroszország – Szaúd-Arábia mérkőzés előtt – sorra kerülő showműsort illetően a 44 éves brit zenész a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapján megjegyezte, nagyon boldog, hogy egy ilyen különleges fellépésnek köszönhetően térhet vissza Oroszországba.
“Sok mindent elértem már a karrierem során, de világbajnokságot megnyitni a stadionban helyet foglaló 80 ezer szurkoló, illetve sok millió tévénéző előtt gyerekkori álmom beteljesülése” – mondta Williams.

A FIFA közlése szerint a megnyitó felépítése némileg el fog térni a korábban megszokottaktól: a táncos látványelemek helyett ezúttal a zenéé lesz a főszerep, ráadásul a kezdő sípszó – közép-európai idő szerint 17 óra – előtt mindössze fél órával kezdődik majd a korábbiaknál rövidebb műsor. Egy elem ugyanakkor – a labdarúgás mellett a házigazda ország ünneplése – feltétlenül marad.

A hazai előadókat Aida Garifullina képviseli. A harmincéves tatár származású szopránénekes elmondta, soha nem gondolta volna, hogy részese lehet majd egy ilyen eseménynek. “Egy megvalósuló álomhoz kötődő szimbolikus képet fogok bemutatni az egész világnak” – árult el valamit a programjából.

“A nyitómeccs mindig szimbolikus, ekkor ébredsz rá, hogy amire négy évet vártál, végre ismét itt van” – hangsúlyozta a kétszeres aranylabdás, a nemzetközi szövetségnél háromszor a világ legjobbjának választott 41 éves Ronaldo, aki a futball által megszerezhető dicsőséget képviseli majd, azt, amit minden játékos szeretne elérni ezúttal orosz földön.
“Senki nem tudhatja, mit hoz majd az előttünk álló négy hét, de abban mindenki biztos lehet, hogy emlékezetes torna vár ránk” – egészítette ki szavait.

Forrás: MTI

2018.06.14. 14:38

Sok moszkvai szabadnappal ünnepelheti foci vb nyitónapját

2018.06.10. 19:52

Egymilliószor fogjuk megnézni: itt a foci vb himnuszának klipje!

2017.08.21. 11:21

Ilyen cuki volt Robbie Williams a gyermekeivel Budapesten

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő