Kész a Telekom VOLT Nagyszínpadának programja.

Három élvonalbeli rockbanda, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és a The Offspring iratkozott fel a napokban – a korábban bejelentett fellépők mellé – a Telekom VOLT Fesztivál idei fellépőinek listájára. Ezzel, valamin a Halott Pénz, a Bagossy Brothers Company, Majka & Curtis, a Tankcsapda és még néhány hazai kedvenc bejelentésével – öt hónappal a fesztivál előtt – elkészült a Telekom Nagyszínpad programja, ami július 1-től 4-ig várja Sopronba a rajongókat.

2013-as feloszlásuk után – a rajongók nagy örömére – 2019. decemberében újra összeállt a 21. század első évtizedének egyik legsikeresebb bandája, a My Chemical Romance. Idén pedig már turnéra is indulnak, hogy Ausztrália, Új-Zéland, Japán és az Egyesült Királyság koncerthelyei mellett, a soproni VOLT fesztivál Telekom Nagyszínpadán is megörvendeztessék a rajongókat. A VOLT előtt 10 nappal Londonban indul a turné két stadionkoncerttel, melyekre 20 perc alatt kelt el az összes jegy. Az európai aréna és fesztiválkoncertek sorában itthon a Telekom VOLT fesztiválon lép fel a tavaly új lemezt megjelentető Bring Me The Horizon. Szintén a VOLTon köszönthetjük idén a modern amerikai punk rock alapvetését, Dexter Holland csapatát, a The Offspringet.

A Telekom VOLT, a változatos zenei kínálata mellett, arról is híres, hogy itt lép föl a legtöbb hazai előadó, közülük idén a Telekom Nagyszínpad vendége lesz a Tankcsapda, akik mindössze 11 koncertet vállalnak idén idehaza, a Halott Pénz, Majka & Curtis, a Kowlasky meg a Vega, a Bagossy Brothers Company, a 15. születésnapját ünneplő Irie Maffia valamint az AWS és a Supernem.

Ezzel tehát elkészült a Telekom Nagyszínpad programja, melyben – a korábbi bejelentés szerint – ott lesz Lenny Kravitz, Marshmello, a The Pretty Reckless és Yungblud is.
Kedvezményes diákbérletek még kaphatók.

2021.11.15. 08:22

Indul a Rádió 1 TOP 500, szavazz kedvencedre!

2021.12.02. 11:11

Scarlxrd, Borgore és Virtual Riot is jön a VOLT-ra

2021.12.02. 10:00

Ilyenek a hírességek furcsa és kevésbé furcsa hobbijai

2021.12.02. 08:00

David Guetta a legtöbb díjra jelölt elektronikus előadó 2021. őszén

2021.12.01. 17:25

Játssz és mozizz premier előtt a Rádió 1-gyel!

2021.12.01. 16:00

Nicolas Cage játssza Drakulát a Universal új filmjében

2021.12.01. 14:13

Péntekig lehet jelentkezni a középfokú írásbelikre

2021.12.01. 12:00

Adele karrierje során harmadszor hódítja meg a Billboard albumlistáját

2021.12.01. 08:00

Ma a magyar rádiózást ünnepeljük

2021.11.30. 16:00

A balettsztár Natalja Oszipova NTF-formátumban bocsátja árverésre előadásait

2021.11.30. 14:00

Jó hír: szigorodik az állatvédelmi törvény

További hírek

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő