Stílusosan május 27-én jelent meg az öt elbűvülő lány alkotta Fifth Harmony második lemeze, a „7/27”, amely egyértelműen kiérdemelte a „A hét albuma” rangot nálunk.

Az új anyag címével a megalakulásuk dátumára utal az ötös.

Ally Brooke, Camila Cabello, Dinah Jane, Lauren Jauregui és Normani Kordei a 2012-es amerikai X-Faktor második szezonjában tűnt fel Fifth Harmony néven. A hölgyek rendkívül változatos gyökerekkel bírnak, hiszen Brooke mexikói, Camila kubai és mexikói, Dinah polinéz, tongai és dán, Lauren pedig kubai felmenőkkel rendelkezik. A latin hatások a zenéjükben is megjelennek, az alapvetően pop és R&B hangzásvilág mellett. Bemutatkozó EP-jüket 2013-ban adták ki „Better Together” címmel, majd 2015-ben jött az első nagylemezük, a „Reflection”, amely rögtön a Billboard 200-as lista 5. helyén nyitott, és be is aranyozódott, és amelyen olyan slágerek kaptak helyet, mint a „Worth It”, a „Sledgehammer” és a „Boss”.  

A most megjelent „7/27” albumot a Ty Dolla $ign közreműködésével rögzített „Work From Home” vezette fel, amely kirobbanó siker lett világszerte: csak a Spotify-on több mint 253 millióan hallgatták meg, a hivatalos klip pedig átlépte a YouTube-on a 400 millió megtekintést.

2018.12.18. 08:27

Átadták az ország első CD automatáját

2017.12.13. 11:17

Cuki albumborítók macska-módra

2019.04.02. 15:44

Film az amerikai zene születéséről

PULLMAXX

CHRSTPHR

Balázsék

Györke Attila

Juhász Gergely

Király Tamás

Kiss Márti

Cooky

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Lotfi Begi

Newik

Yamina

Adam Ajkay

Regán Lili

JOERJUNIOR

Antonyo

Stadiumx

Loving Arms

Purebeat

Willcox

Bricklake

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 88.7
Békéscsaba 104.0
Csongrád 87.6
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Kecel 99.6
Kecskemét 96.5
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nagykőrös 93.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Solt 94.1
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Székesfehérvár 99.8
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tatabánya 102.5
Tiszafüred 88.7
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 88.7 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Csongrád 87.6 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Kecel 99.6 MHz
  • Kecskemét 96.5 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nagykőrös 93.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Solt 94.1 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő