Szinetár Dórát jószolgálati nagykövetévé nevezte ki az UNICEF Magyarország, így D. Tóth Kriszta mellett immáron két elismert közéleti személyiség segíti hivatalos formában is a szervezet munkáját. A színésznő különleges módját választotta a nagyköveti bemutatkozásnak, hiszen október 31-én jótékonysági koncertet ad zenésztársaival a Várkert Bazárban.

Szinetár Dóra olyan hírességek „köréhez” csatlakozott, mint Katy Perry, Emir Kusturica, Sergio Ramos, Robbie Williams, Ewan McGregor, vagy Rita Ora. A felsorolt elismert művészek, sportolók a saját országukban mind ezt a tisztséget töltik be. D. Tóth Kriszta 2014-ben fogadta el a szervezet felkérését. Az újságíró-műsorvezető alapító trénere volt a ma is működő Ébresztőóra magyar iskolai gyerekjogi programnak, részt vállalt egy közép-afrikai oktatásügyi misszióban és jelentős összegeket gyűjtött a szervezet munkája számára különböző kampányokban. D. Tóth Kriszta továbbra is jószolgálati nagykövetként támogatja az UNICEF Magyarország munkáját.

Szinetár Dóra évek óta az UNICEF Magyarország elkötelezett önkéntese, több hazai program megvalósításában vett részt és saját népszerűségét, kommunikációs csatornáit felhasználva sokat tett azért, hogy a gyerekek ügye minél szélesebb körhöz jusson el.

2019.06.14. 17:13

Egy jegy is életeket menthet - vasárnap Unicef x Budapest Park Segélykoncert

2018.11.20. 09:29

November 20-án a gyerekjogok világnapját ünnepeljük: senki ne felejtsen el kékbe öltözni!

2019.06.19. 10:50

Hatalmas sikerrel zárult a Budapest Park x UNICEF Segélykoncert

Balázsék

Kiss Márti

Regán Lili

Bréda Bia

JOERJUNIOR

Dante

Abstrct

Virus

Antonyo

Sikztah

Györke Attila

Juhász Gergely

Cooky

Király Tamás

Lotfi Begi

Disco's Hit

Metzker Viktória

Jauri

Purebeat

Yamina

Adam Ajkay

Nigel Stately

Newik

Willcox

Andro

Tommyboy

Stadiumx

Bricklake

Loving Arms

Frekvenciatérkép

Budapest 89.5
Abádszalók 89.2
Baja 94.3
Békéscsaba 104.0
Debrecen 95.0
Derecske 94.7
Dunaföldvár 106.5
Eger 101.3
Fonyód 101.3
Gyöngyös 101.7
Győr 103.1
Hajdúböszörmény 98.9
Hajdúnánás 93.3
Hajdúszoboszló 100.6
Heves 93.7
Kaposvár 99.9
Kazincbarcika 88.8
Keszthely 99.4
Kiskunfélegyháza 91.1
Kiskunmajsa 88.2
Komló 99.4
Miskolc 96.3
Mohács 93.8
Nagykanizsa 95.6
Nyíregyháza 91.1
Paks 107.5
Pécs 90.6
Salgótarján 100.4
Siófok 92.6
Sopron 94.1
Szeged 87.9
Szekszárd 91.1
Szolnok 90.4
Szombathely 97.7
Tiszafüred 88.7
Velence 89.5
Veszprém 90.6
Villány 100.9
Zalaegerszeg 95.8
  • Budapest 89.5 MHz
  • Abádszalók 89.2 MHz
  • Baja 94.3 MHz
  • Békéscsaba 104.0 MHz
  • Debrecen 95.0 MHz
  • Derecske 94.7 MHz
  • Dunaföldvár 106.5 MHz
  • Eger 101.3 MHz
  • Fonyód 101.3 MHz
  • Gyöngyös 101.7 MHz
  • Győr 103.1 MHz
  • Hajdúböszörmény 98.9 MHz
  • Hajdúnánás 93.3 MHz
  • Hajdúszoboszló 100.6 MHz
  • Hatvan 89.5 MHz
  • Heves 93.7 MHz
  • Kaposvár 99.9 MHz
  • Kazincbarcika 88.8 MHz
  • Keszthely 99.4 MHz
  • Kiskunfélegyháza 91.1 MHz
  • Kiskunmajsa 88.2 MHz
  • Komló 99.4 MHz
  • Miskolc 96.3 MHz
  • Mohács 93.8 MHz
  • Nagykanizsa 95.6 MHz
  • Nyíregyháza 91.1 MHz
  • Paks 107.5 MHz
  • Pécs 90.6 MHz
  • Salgótarján 100.4 MHz
  • Siófok 92.6 MHz
  • Sopron 94.1 MHz
  • Szeged 87.9 MHz
  • Szekszárd 91.1 MHz
  • Szolnok 90.4 MHz
  • Szombathely 97.7 MHz
  • Tiszafüred 88.7 MHz
  • Veszprém 90.6 MHz
  • Villány 100.9 MHz
  • Zalaegerszeg 95.8 MHz
Rádió 1

Most szól:

  • Következő